1 Hallgassatok rám igazságkövetők, kik az Urat keresitek; tekintsetek a szirtre, melyből vágattatok, és a kútüregre, melyből ásattatok: 2 tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, aki szült titeket; mert egy volt, mikor elhívtam őt, és megáldottam és megsokasítottam őt. 3 Mert megvigasztalja az Úr Ciont, megvigasztalja minden romjaiban; és olyanná teszi sivatagját, mint Éden, és pusztaságát, mint az Úrnak kertje: öröm és vigasság kéznél lesz ott, hálaadás és dicséret hangja. 4 Hallgassatok rám, népem és nemzetem, rám figyeljetek, mert tanítás származik tőlem és ítéletemet a népek világosságául viszem nyugovóra. 5 Közel van igazságom, kijön üdvöm, és karjaim népeket ítélnek; reám várakoznak a szigetek, és karomban reménykednek. 6 Emeljétek az égre szemeiteket, és tekintsetek a földre alant, mert az egek, mint a füst szétmennek, és a föld, mint a ruha megavul, és lakói, mint a szúnyog meghalnak; de az én üdvöm örökre megmarad, és igazságom meg nem ijed. 7 Hallgassatok rám igazság-ismerők, e te nép, melynek szívében van tanításom; ne féljetek halandók gyalázásától és szidalmaiktól meg ne ijedjetek: 8 mert mint a ruhát, megeszi őket a moly, és mint a gyapjút, megeszi őket a féreg; de az én igazságom örökre megmarad, és az én üdvöm nemzedékről nemzedékre. 9 Ébredj, ébredj, öltözz fel erőt, oh Úrnak karja; ébredj, mint az első időkben, ős nemzedékekben! Nemde te voltál az, aki levágta Ráhábot, átszúrta a tengeri szörnyet? 10 Nemde te voltál az, aki kiszárította a tengert, a nagy hullámár vizét; ki utat tett a tenger mélységeibe, hogy menjenek át a megváltottak? 11 És az Úr megváltottai visszatérnek, és bevonulnak Cionba ujjongással, és fejükön örök örömmel. Örömöt és vigasságot érnek, bú és sóhaj menekülnek. 12 Én, én vagyok az, aki megvigasztal titeket; te ki vagy, hogy félsz az embertől, aki meghal, és az ember fiától, ki a fű sorsára jut: 13 és elfelejted az Urat, aki alkotott téged, aki kifeszítette az eget és fundálta a földet? És félsz folytonosan egész nap a szorongató dühétől, mikor készen van, hogy megrontson? De hol a szorongató dühe?

14 A legörbesztettnek hamar fel kell oldatnia; és nem hal bele a verembe, és nem hiányzik a kenyere. 15 Mert én vagyok az Úr, a te Istened, aki megrendítem a tengert és zúgnak habjai; kinek Seregeknek Ura a neve: 16 és igémet a te szádba tettem, és téged kezem árnyékával takartalak be; mikor eget plántáltam és földet fundáltam, és azt mondtam Cionnak: Népem vagy te! 17 Ébredj fel, ébredj fel, kelj fel Jeruzsálem, ki megittad az Úr kezéből haragja poharát: a tántorgás poharának kelyhét megittad, kiszívtad. 18 Nem volt, ki vezesse őt, minden fia közül, kiket szült; nem volt, ki kézen fogja minden fia közül, kiket felnevelt. 19 Mind a kettő megesett rajtad, ki sajnál téged; a pusztítás és a letörés és az éhség és a kard, ki vigasztal téged? 20 Fiaid elájultak, feküdtek minden utcasarkon, mint vadbika a tőrben; tele az Úrnak haragjával, Istened dorgálásával. 21 Ezért halld meg ezt, te szegény, és részeg, de nem bortól! 22 Így mondta a te urad, az Úr, és Istened, aki perel népéért: íme kiveszem kezedből a tántorgás poharát, haragom poharának kelyhét nem iszod már többé. 23 És teszem azt elnyomóid kezébe, akik azt mondták lelkednek: Hajolj meg, hogy átmehessünk; és olyanná tetted hátadat, mint a föld, és mint az utca az átmenőknek.