Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Héber-Magyar (IMIT/EMIH) |
Ézsaiás könyve | 6. fejezet
1. Uzzíjáhú király halála évében láttam az Urat, ülve magas és emelkedett trónon, szegélyei pedig betöltik a templomot. 2. Szeráfok állnak felette, hat-hat szárnya mindegyiknek, kettővel befödi arcát, kettővel befödi lábait és kettővel repül. 3. És szólt egyik a másiknak és mondta: Szent, szent, szent az Örökkévaló, a seregek ura, tele az egész föld az ő dicsőségével. 4. És meginogtak a küszöbök gerendái a szólónak hangjától, a ház pedig megtelt füsttel. 5. Ekkor mondtam: Jaj nekem, mert elvesztem, mert tisztátalan ajkú férfiú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom, mert a királyt, az Örökkévalót, a seregek urát látták szemeim. 6. És repült hozzám egy a szeráfok közül, kezében pedig parázs; fogóval vette az oltárról. 7. Megérintette számat és mondta: Íme, ez hozzá ért az ajkaidhoz, és eltávozik bűnöd s vétked; engesztelve van. 8. És hallottam az Úrnak szavát, amint mondja: Kit küldjek és ki megy el nekünk? Mondtam: Itt vagyok én, küldj engem. 9. És mondta: Menj és mondd meg ennek a népnek: hallva halljátok, s ne értsétek, látva lássátok, s ne tudjátok! 10. Kövérítsd meg a nép szívét és füleit nehezítsd meg és szemeit tapaszd be, hogy ne lásson szemeivel, füleivel ne halljon és szíve ne értsen, hogy megtérjen és meggyógyuljon. 11. Mondtam: Meddig, Uram? És mondta: Míg pusztán nem állnak városok lakó nélkül, és házak ember nélkül, és a föld sivataggá nem pusztul. 12. És eltávolítja az Örökkévaló az embert, és nagy lesz az elhagyottság az ország közepében. 13. És marad még benne tizedrész; újra pusztulássá lesz, mint a tölgyfa és a terebinthus, amelyekből vágáskor törzsök marad – szent magzat az ő törzsöke.

Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|