1 Uzzija királynak halála évében láttam az Urat ülni magas és emelkedett királyi széken; és prémei betöltötték a templomot. 2 Szeráfok szolgálnak előtte, hat-hat szárnya egynek-egynek; kettővel arcát takarja, kettővel lábait takarja, kettővel pedig repül. 3 És kiáltott egyik a másiknak és mondta: Szent, szent, szent a Seregek Ura; teljes az egész föld az ő dicsőségével. 4 És megreszkettek a küszöbök félfái (a kiáltó hangjától); és a ház tele lett füsttel. 5 Erre azt mondtam: Jaj nekem, mert elvesztem, mert tisztátalan ajkú ember vagyok én, és tisztátalan ajkú nép közt lakom én; és a királyt, a Seregek Urát látták a szemeim! 6 Erre hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében parázs volt (fogóval vette az oltárról): 7 és szájamhoz értette és azt mondta: íme ez ihlette ajkaidat, és eltávozott bűnöd; és vétked elfedeztetett. 8 És hallottam az Úr szavát, hogy azt mondta: Kit küldjek és ki megy el nekünk?; mire azt mondtam: Ihol én, küldj el engem! 9 És azt mondta: Menj, és mondd ennek a népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, és látván lássatok, és át ne lássatok. 10 Kövérítsd meg e népnek szívét, és füleit nehezítsd meg, és szemeit ragaszd le: nehogy lásson szemeivel és füleivel halljon; és szíve értsen, és megtérjen, és meggyógyuljon. 11 És azt mondtam: Meddig Uram? És azt mondta: Míg puszták nem lesznek a városok lakos nélkül, és a házak ember nélkül, és a föld pusztává nem pusztul. 12 És mikor az Úr messze viszi az embert [és nagy lesz az elhagyatottság az országban]: 13 és még egy tizedrész lesz benne, akkor ismét elpusztításra kerül. Mint a cserfa és a tölgyfa, melyből kivágáskor egy csonk marad: a szent mag lesz a csonkja.