1 Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. 2 Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. 3 Az egyik így kiáltott a másiknak: »Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!« 4 Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. 5 Ekkor így szóltam: »Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!« 6 Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. 7 Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: »Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.« 8 Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: »Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?« Ekkor azt mondtam: »Íme, itt vagyok, engem küldj!« 9 Erre így szólt: »Menj, és mondd ennek a népnek: `Hallván halljatok, de ne értsetek, és látván lássatok, de ne ismerjetek!' 10 Tedd hájassá e nép szívét, fülét tedd süketté, és szemét ragaszd le, hogy ne lásson szemével, fülével ne halljon, és szívével ne értsen, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon!« 11 Erre megkérdeztem: »Meddig, Uram?« Ő így szólt: »Amíg el nem pusztulnak a városok, s lakók nélkül nem lesznek, a házak emberek nélkül, és a szántóföld pusztává nem válik.« 12 Eltávolítja az Úr az embereket, és teljes lesz az elhagyatottság az országban. 13 Még ha meg is marad benne egy tizednyi, az is csak elpusztul újra, mint a terebint és mint a tölgyfa, amelynek kidöntés után megmarad a törzsöke: szent mag a törzsöke.