1 Amikor aztán Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban lehet kapni eleséget, azt mondta fiainak: »Miért késlekedtek? 2 Hallottam, hogy Egyiptomban lehet kapni gabonát; menjetek le, vegyetek, amennyire szükségünk van, hogy életben maradjunk, és el ne pusztítson bennünket az ínség.« 3 Lement tehát József tíz testvére, hogy gabonát vegyen Egyiptomban. 4 Benjamint, József testvérét azonban otthon tartotta Jákob. Azt mondta a testvéreinek: »Nehogy valami baja történjen az úton!« 5 Bementek tehát Izrael fiai Egyiptom földjére, másokkal együtt, akik szintén odamentek vásárolni, mert éhség pusztított Kánaán földjén. 6 József volt tehát a kormányzó Egyiptom földjén, és az ő engedélyével adták el a gabonát a népeknek. Amikor aztán testvérei leborultak előtte, 7 megismerte őket, de mintha idegenek lettek volna, keményen szólt hozzájuk, és megkérdezte tőlük: »Honnan jöttetek?« Azok azt felelték: »Kánaán földjéről, hogy ennivalót vegyünk.« 8 Ő felismerte testvéreit, de azok nem ismerték fel őt. 9 Ekkor eszébe jutottak az álmok, amelyeket egykor látott, és azt mondta nekik: »Kémek vagytok! Azért jöttetek, hogy megnézzétek, hol gyenge ez az ország!« 10 Azok azt mondták: »Nem, uram! Azért jöttek szolgáid, hogy eleséget vegyenek. 11 Mindannyian egy ember fiai vagyunk, békességesen jöttünk, semmi gonoszat nem forralnak szolgáid.« 12 Ő azt felelte nekik: »Nem úgy van az! Azért jöttetek, hogy kifürkésszétek, hol védtelen ez az ország!« 13 De azok erősítették: »Tizenketten vagyunk mi, szolgáid, testvérek, egy embernek fiai, Kánaán földjén; a legkisebb az apánknál van, a másik pedig nincs többé.« 14 Ő azonban azt mondta: »Úgy van, ahogy mondtam: kémek vagytok! 15 Mindjárt próbára is teszlek titeket! Úgy éljen a fáraó, hogy el nem mentek innen, amíg el nem jön legkisebb öcsétek is. 16 Küldjetek el valakit közületek, hogy hozza el! Ti pedig fogságban maradtok, amíg kiderül, hogy amit mondtatok, igaz-e, vagy hamis. Különben, úgy éljen a fáraó, kémek vagytok!« 17 Azzal fogságba vetette őket, három napra.

18 Harmadnapon azonban kihozatta őket a börtönből, és így szólt hozzájuk: »Tegyétek meg, amit mondok, s akkor életben maradtok! Hiszen félem én Istent! 19 Ha békességes emberek vagytok, maradjon egyik testvéretek megkötözve a börtönben! Ti pedig menjetek, vigyétek el házatoknak a gabonát, amelyet vettetek! 20 Aztán hozzátok el hozzám legkisebbik öcséteket, hogy meggyőződhessem szavaitokról, és meg ne haljatok!« Úgy tettek tehát, amint mondta. 21 Egymás közt azonban így szóltak: »Méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk öcsénk ellen! Láttuk lelke szorongását, amikor rimánkodott nekünk, de nem hallgattuk meg, azért jött ránk ez a nyomorúság!« 22 Egyikük, Rúben, így szólt: »Nem megmondtam-e nektek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen? De ti nem hallgattatok rám! Lám, most számon kérik a vérét!« 23 Nem tudták ugyanis, hogy József érti őket, mert tolmács segítségével beszélt velük. 24 Erre ő egy kissé elfordult és sírt. Aztán visszafordult, és beszélt velük, 25 majd fogta Simeont, és megkötöztette előttük. A szolgáknak pedig megparancsolta, hogy töltsék meg a zsákjukat gabonával, tegyék vissza mindegyikük pénzét a zsákjába, és adjanak nekik élelmet is az útra. Azok úgy tettek, ahogy meghagyta nekik. 26 Erre ők feltették a gabonát a szamaraikra, és elmentek. 27 Amikor aztán egyikük kinyitotta a zsákját, hogy abrakot adjon a jószágnak a szálláson, meglátta a pénzt a zsák szájában. 28 Erre azt mondta a testvéreinek: »Visszaadták a pénzemet, itt van a zsákban!« Álmélkodva és döbbenten mondták erre egymásnak: »Lám, mit cselekedett velünk az Isten!« 29 Amikor aztán megérkeztek apjukhoz, Jákobhoz Kánaán földjére, elbeszélték neki mindazt, ami velük történt, és azt mondták: 30 »Keményen beszélt velünk annak a földnek az ura! Az ország kémeinek gondolt minket.« 31 De mi megmondtuk neki: »Békességes emberek vagyunk, és nem akarunk kifürkészni semmit. 32 Tizenketten vagyunk, testvérek, és egy apától származunk. Egyikünk nincs többé, a legkisebb pedig apánknál van, Kánaán földjén.