1 És lőn, amikormegvénhedett Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát, Ézsaút, és monda néki: Fiam; és ez monda néki: Ímhol vagyok. 2 És monda: Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját. 3 Most tehát vedd fel, kérlek, a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadássz énnékem vadat. 4 És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjalak téged minekelőtte meghalok. 5 Rebeka pedig meghallá, amit Izsák az ő fiának, Ézsaúnak monda; s amint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadásszon és hozzon: 6 Szóla Rebeka Jákóbnak, az ő fiának mondván: Ímé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak, Ézsaúnak mondván: 7 Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok. 8 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, amit én parancsolok néked. 9 Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, amint ő szereti. 10 Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal. 11 Jákób pedig monda Rebekának, az ő anyjának: Ímé, az én bátyám, Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok. 12 Netalán megtapogat engem az én atyám, s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra. 13 És monda néki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem. 14 Elméne azért, és elhozá, és vitte az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, amint szereti vala az ő atyja. 15 És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának, Ézsaúnak drága ruháit, melyek őnála otthon voltak, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát. 16 A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát. 17 És az ételt, amelyet készített, kenyérrel együtt adá Jákóbnak, az ő fiának kezébe. 18 És beméne az ő atyjához és monda: Atyám! És az monda: Ímhol vagyok. Ki vagy te, fiam?

19 Monda Jákób az ő atyjának: Én vagyok Ézsaú, a te elsőszülötted, akképpen cselekedtem amint parancsolád, kelj fel, kérlek, ülj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked. 20 Ésmonda Izsák az ő fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe. 21 És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalakmeg fiam: hogy vajon te vagy-é az én fiam, Ézsaú, vagy nem? 22 Odaméne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, aki megtapogatván őt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei. 23 És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek voltak, mint Ézsaúnak, az ő bátyjának kezei; annak okáértmegáldá őt. 24 És monda: Te vagy, fiam, Ézsaú? Felele: Én vagyok. 25 Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és odavitte, és evett; bort is vitt néki és ivott. 26 Akkor monda néki Izsák az ő atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem. 27 Odaméne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát,megáldá őt, és monda: Lám az én fiamnak illata olyan, mint a mezőnek illata, amelyet megáldott az Úr. 28 Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét. 29 Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, aki téged átkoz, és aki téged áld, legyen áldott. 30 És lőn, amint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását, és éppen csak hogy kiment Jákób az ő atyjának, Izsáknak színe elől, az ő bátyja, Ézsaú is megjöve vadászásából. 31 És készíte ő is ételt, s vitte az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked. 32 És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad, Ézsaú. 33 Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.