1 Jákób továbbméne az ő útján, és szembe jövének vele az Isten angyalai. 2 És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak. 3 Azután külde Jákób követeket maga előtt Ézsaúhoz az ő bátyjához, Széir földjébe, Edóm mezőségébe, 4 És parancsola azoknak mondván: Így szóljatok az én uramnak, Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és időztem mind ekkorig. 5 Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid előtt. 6 És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elődbe, és négyszáz férfi van vele. 7 Igen megijede Jákób és féltében a népet, mely vele volt, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá. 8 És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadul. 9 És monda Jákób: Oh, én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Uram! Ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled: 10 Kisebb vagyok minden Te jótéteményednél és minden Te hűségednél, amelyeket a Te szolgáddal cselekedtél; mert csak pálcámmal mentem által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem. 11 Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezéből, Ézsaú kezéből; mert félek tőle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a fiakkal egybe. 12 Te pedig azt mondtad: Jól tévén jól tészek teveled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt. 13 És ott hála azon éjjel: és választa abból, ami kezénél volt, ajándékot Ézsaúnak az ő bátyjának: 14 Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és húsz kost; 15 Harminc szoptatós tevét s azok fiait; negyven tehenet, és tíz tulkot: húsz nőstény szamarat, és tíz szamár vemhet. 16 És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön, ésmonda az ő szolgáinak: Menjetek el énelőttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj között.

17 És parancsola az elsőnek, mondván: Ha az én bátyám Ézsaú előtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy? És kiéi ezek előtted? 18 Akkor aztmondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, amelyet küld az én uramnak, Ézsaúnak, és ímé, ő maga is jön utánunk. 19 Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, akik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok. 20 Ezt is mondjátok: Ímé, Jákób a te szolgád utánunk jön; mert így gondolkodik vala: Megengesztelem őt az ajándékkal, mely előttem megy, és az után leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem előtte. 21 Elöl méne tehát az ajándék; ő pedig azon éjjel a seregnél hála. 22 Felkele pedig ő azon éjszaka és vevé két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén. 23 Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije volt. 24 Jákób pedig egyedülmarada és tusakodik vala ővele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig. 25 Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. 26 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda Jákób: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engem. 27 És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób. 28 Amaz pedigmonda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. 29 És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott. 30 Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem. 31 És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, ő pedig sántít vala csípőjére. 32 Azért nem eszik Izrael fiai a csípő forgócsontjának ina húsát mind e mai napig, mivelhogy illetve volt Jákób csípője forgócsontjának ina húsa.