1 Jákób is ment a maga útján; és rábukkantak Isten angyalai. 2 És azt mondta Jákób, amint őket meglátta: Isten tábora ez; ezért nevezte annak a helynek nevét Mahanajimnak. 3 És Jákób követeket küldött maga előtt testvéréhez, Ézsauhoz Széir földjére, Edom mezejére. 4 És megparancsolta nekik, mondván: így szóljatok az én uramnak, Ézsaunak: Ezt mondja a te szolgád, Jákób, Lábánnál voltam mint jövevény és ott időztem mostanáig, 5 és szereztem ökröket és szamarakat, juhokat és szolgákat és szolgálóleányokat; és azért küldöm ezt a jelentést az én uramnak, hogy kegyelmet találjak szemeiben. 6 És visszatértek a követek Jákóbhoz, mondván: Elmentünk testvéredhez, Ézsauhoz, és jön is elébed, és négyszáz ember vele. 7 Megfélemlett erre Jákób nagyon, és szorongás fogta el; és elosztotta a népet, mely vele volt, és a juhokat, a marhákat és a tevéket két táborba; 8 mert azt gondolta: Ha eljön Ézsau az egyik táborra és levágja azt; hát legyen a megmaradt tábor megmenekítve. 9 Azután ezt mondta Jákób: Óh, én atyámnak, Ábrahámnak Istene és én atyámnak, Izsáknak Istene, Uram, ki azt mondtad nekem: Térj vissza országodba és rokonságodhoz, és jól teszek veled; 10 én nagyon méltatlan vagyok mindarra a kegyelemre és mindarra a hűségre, melyet cselekedtél a te szolgáddal, mert a pálcámmal mentem át ezen a Jordánon, és most két táborrá lettem: 11 óh szabadíts ki engem testvérem kezéből, Ézsau kezéből! Mert én félek tőle, hogy eljön és levág engem, „anyát a fiain". 12 Pedig te azt mondtad: Jól tévén jól teszek teveled; és olyanná teszem magodat, mint a tenger fövenye, mely meg nem számlálható sokasága miatt. 13 És ott hált azon az éjszakán. Aztán abból, ami kezébe akadt, ajándékot vett Ézsaunak, az ő testvérének. 14 Kétszáz kecskét és húsz bakot; kétszáz juhot és húsz kost. 15 Harminc szoptatós tevét csikóstul; negyven tehenet és tíz tulkot, húsz szamárkancát és tíz csikót. 16 És kezébe adta szolgáinak, nyájanként külön-külön; és azt mondta szolgáinak: Vonuljatok előttem, és hagyjatok közt az egyes nyájak között.

17 És megparancsolta az elsőnek, mondván: Ha előtalál téged Ézsau, az én testvérem, és megkérdi tőled, mondván: Kié vagy te és hova mégy, és kiéi ezek előtted?; 18 hát mondd: A te szolgádnak, Jákóbnak ajándéka ez, melyet az én uramnak, Ézsaunak küld; és íme ő is mögöttünk van. 19 És megparancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, mindeniknek, akik a nyájak után mentek, mondván: Ugyanilyen szóval beszéljetek Ézsauval, mikor találkoztok vele, 20 és mondjátok: A te szolgád, Jákób is mögöttünk van. Mert azt gondolta: Engeszteljem ki őt az ajándékkal, mely előttem megy, és azután úgy lássam az ő orcáját, talán kedvesen fogad. 21 Elment tehát az ajándék őelőtte; ő pedig azon az éjszakán a táborban hált. 22 De felkelt azon éjjel és vette két feleségét és két szolgálóleányát, és tizenegy gyermekét; és átment a Jabbók révén. 23 Miután pedig azokat vette és átvitte őket a folyón; és átvitt, amije volt, 24 Jákób egyedül maradt. Akkor egy férfi birkózott vele a hajnal feljöttéig. 25 Mikor látta, hogy nem bír vele, megütötte csípőízületét; és kimarjult Jákób forgócsontja a vele való birkózásban. 26 És azt mondta: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal; és azt mondta: Nem bocsátlak el, csak ha megáldottál engem. 27 Erre azt mondta neki: Mi a neved? És azt mondta: Jákób. 28 Erre azt mondta: Nem Jákóbnak mondatik többé a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. 29 És megkérdezte Jákób, és azt mondta: Mondd meg, kérlek, a nevedet; amire azt mondta: Miért kérdezed az én nevemet? És megáldotta őt ott. 30 És elnevezte Jákób azt a helyet Penuélnek: Mert láttam Istent színről színre, mégis élve menekültem. 31 És mikor keresztülment Penuélen, feljött rá a nap; és ő csípőből sántított. 32 Azért nem eszik meg Izráel fiai a nagy inat, mely a csípőízületen van, a mai napig; mert csípőízületét ütötte meg Jákóbnak, a nagy inát.