1 Közelgetnek vala pedig Őhozzá a vámszedők és a bűnösök mind, hogy hallgassák Őt. 2 És zúgolódtak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ő bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. 3 Ő pedig ezt a példázatot beszélte nékik, mondván: 4 Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? 5 És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. 6 És hazamenvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek énvelem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett. 7 Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre. 8 Avagy ha valamely asszonynak tíz drahmája van, és egy drahmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja? 9 És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek énvelem, mert megtaláltam a drahmát, melyet elvesztettem! 10 Ezenképpen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén. 11 Monda pedig: Egy embernek volt két fia; 12 És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztotta köztük a vagyont. 13 Nem sok nap múlva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözött; és ott eltékozolta vagyonát, mivelhogy dobzódva élt. 14 Minekutána pedig mindent elköltött, támadt nagy éhség azon a vidéken, és ő kezdett szükséget látni. 15 Akkor elmenvén, hozzászegődött annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldte őt az ő mezeire disznókat legeltetni. 16 És kívánta volna megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, amit a disznók ettek; és senki sem adott néki. 17 Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg! 18 Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

19 És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! 20 És felkelvén, elment az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és odafutván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt. 21 És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam! 22 Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira! 23 És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vigadjunk. 24 Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vigadni. 25 Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn volt: és mikor hazajövén, közelgetett a házhoz, hallotta a zenét és táncot. 26 És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az? 27 Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatta a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza. 28 Erre ő megharaguvék, és nem akart bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelte őt. 29 Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé, ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vigadjak. 30 Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot. 31 Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor énvelem vagy, és mindenem a tiéd! 32 Vigadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.