1 Ki ez, ki jő Edomból, veres ruhákban Bocrából, aki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, aki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra. 2 Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái? 3 A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket búsulásomban, és széttapostam őket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem. 4 Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött. 5 Körültekinték és nem vala segítő, s álmélkodám és nem vala gyámolító, és segített nékem karom, és haragom gyámolított engem! 6 És megtapodtam népeket búsulásomban, és megrészegítem őket haragomban, és ontám a földre véröket! 7 Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr dicséreteiről mind aszerint, amit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, amelyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint. 8 És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, akik nem hazudnak; és lőn nékik megtartójok. 9 Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orcájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban. 10 Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök. 11 S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, aki őket kihozá a tengerből nyájának pásztorával? hol van, aki belé adá az ő szentséges lelkét? 12 Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének karját, aki a vizeket ketté választá előttök, hogy magának örök nevet szerezzen? 13 Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak! 14 Mint a barmot, amely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr lelke: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz! 15 Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem!

16 Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva. 17 Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért! 18 Kevés ideig bírta szentségednek népe földét, ellenségink megtapodták szent helyedet. 19 Olyanok lettünk, mint akiken eleitől fogva nem uralkodtál, akik felett nem neveztetett neved.