1 De az éhség súlyos volt az országban. 2 És történt, hogy mikor egészen felélték a gabonát, melyet Egyiptomból hoztak; azt mondta nekik atyjuk: Menjetek vissza, vásároljatok nekünk egy kis eleséget. 3 Erre azt mondta neki Júda, szólván: Nagyon óvott bennünket az a férfiú, mondván: Színem elé ne kerüljetek, ha testvéretek veletek nem lesz! 4 Ha elereszted testvérünket velünk; lemegyünk és vásárolunk neked eleséget. 5 De ha nem ereszted el, nem megyünk le; mert az a férfiú megmondta nekünk: Színem elé ne kerüljetek, ha testvéretek veletek nem lesz. 6 Erre azt mondta Izráel: Miért tettétek velem ezt a rosszat, hogy elmondtátok annak a férfiúnak, hogy még van egy fivéretek. 7 És azt mondták: Apróra kérdezősködött az a férfiú felőlünk és családunk felől, mondván: Atyátok él-e még, van-e még fivéretek, és mi ezek szerint a szavak szerint elmondtuk neki; hát tudhattuk mi, hogy majd azt mondja: Hozzátok le fivéreteket? 8 És azt mondta Júda Izráelnek, az ő atyjának: Bocsásd el már a gyermeket velem, hadd induljunk és menjünk, hogy élhessünk, és meg ne haljunk se mi, se te, se gyermekeink. 9 És kezeskedem érte, az én kezemből kérd őt elő; ha nem hozom őt meg neked, és nem állítom elébed, akkor legyek veled szemben bűnös mindenkor. 10 Mert ha nem haboztunk volna; eddig már kétszer is megjöttünk volna. 11 Erre azt mondta nekik Izráel, az ő atyjuk: Ha már így van, ezt cselekedjétek: Tegyetek az ország gyümölcséből zsákjaitokba és vigyetek annak az embernek ajándékot; egy kis balzsamot és egy kis mézet, tragakant mézgát és ladánumot, pisztáciát és mandulát. 12 Pénzt is kétszerest vegyetek kezetekbe; tudniillik azt a pénzt is vigyétek vissza magatokkal, ami visszakerült zsákjaitok szájába, hátha tévedés az. 13 Aztán vegyétek öcséteket; és keljetek fel, menjetek vissza ahhoz az emberhez. 14 És a Mindenható Isten adjon nektek kedvességet az előtt az ember előtt, hogy bocsássa el nektek a másik fivéreteket és Benjámint; én pedig, ha már árva lettem, árva lettem.

15 Vették tehát a férfiak ezt az ajándékot, és kétszeres pénzt vettek kezükbe, és Benjámint; és felkeltek, és lementek Egyiptomba és József elé álltak. 16 Mikor József meglátta velük Benjámint, azt mondta háznagyának: Vidd be ezeket az embereket a házba; és vágass vágni valót és készítsd el, mert velem esznek ezek az emberek délben. 17 És úgy tett az a férfiú, amint József mondta; és bevitte az a férfiú az embereket József házába. 18 Az emberek pedig féltek, hogy bevitték őket József házába, és azt mondták: A miatt a pénz miatt hoztak be minket, ami először visszakerült zsákjainkba; ránk akarnak rohanni, és ránk támadni, hogy rabszolgákká tegyenek minket és szamarainkat. 19 Odamentek tehát a férfiúhoz, József háznagyához; és beszéltek vele a ház ajtajában. 20 És azt mondták: Kérünk, uram; először valóban azért jöttünk, hogy eleséget vásároljunk; 21 de megtörtént, hogy mikor az éjjeli szállásra érkeztünk, és kinyitottuk zsákjainkat, hát kinek-kinek a pénze ott volt a zsákja szájában, a mi pénzünk, teljes értékében; azt tehát visszahoztuk magunkkal, 22 és más pénzt hoztunk magunkkal eleséget vásárolni. Nem tudjuk, ki tette pénzünket zsákjainkba. 23 Az pedig azt mondta: Legyetek békében, ne féljetek, a ti Istenetek és atyátok Istene adott nektek kincset zsákjaitokba; a ti pénzetek befolyt énhozzám. És kivitte hozzájuk Simeont. 24 Aztán bevitte az a férfiú azokat az embereket a József házába; és adott nekik vizet és megmosták lábaikat, és adott abrakot szamaraiknak. 25 Aztán elkészítették az ajándékot, amíg József megérkezett délre; mert hallották, hogy ott fognak ebédelni. 26 Mikor József hazaérkezett, odavitték neki az ajándékot, mely velük volt, a házba; és leborultak előtte földig. 27 Ő pedig hogylétük felől kérdezősködött, és azt mondta: Hogy van atyátok, az öreg, akiről beszéltetek; él még? 28 És azt mondták: Jól van atyánk, a te szolgád, még él; és meghajoltak és leborultak. 29 Mikor szemeit felemelte és meglátta Benjámint, az ő testvérét, anyjának fiát, azt mondta: Ez a ti legkisebb testvéretek, akiről nekem beszéltetek? Aztán azt mondta: Isten legyen hozzád kegyelmes, fiam. 30 De sietett József, mert felgyúlt a szíve öccse iránt és rájött a sírás; bement tehát a belső szobába és ott sírt.