1 És ez rosszulesett Jónának, nagyon rosszul; és megharagudott. 2 És imádkozott az Úrhoz, és azt mondta: Kérlek, ó Uram, nem ez volt-e az én szavam, míg földemen szolgáltam? Ezért akartam először Tarsisba szökni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszútűrő és nagy kegyelmű, és a rossznak megbánója. 3 Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én életemet tőlem, mert jobb meghalnom, mint élnem. 4 Az Úr pedig azt mondta: Vajon méltán haragszol-e? 5 Aztán kiment Jóna a városból, és a várostól keletre lakott; és csinált ott magának egy sátort, és az alatt lakott az árnyékban, míg meglátja, mi lesz a városban. 6 Az Úr Isten pedig rendelt egy csodafát, mely felnőtt Jóna fölé, hogy árnyék legyen feje fölött, megszabadítván őt szomorúságától; és megörült Jóna a csodafának nagy örömmel. 7 Aztán rendelt az Isten egy férget másnap hajnal feljöttekor; és megszúrta a csodafát, és elszáradt. 8 Történt pedig, mikor a nap felkelt, és Isten rekkentő keleti szelet rendelt, és a nap rátűzött Jóna fejére, és elalélt; ekkor halálra kívánta lelkét, és azt mondta: Jobb meghalnom, mint élnem. 9 És azt mondta az Isten Jónának: Vajon méltán haragszol-e a csodafáért? És azt mondta: Méltán haragszom halálig. 10 Erre azt mondta az Úr: Te sajnálod azt a csodafát, mellyel nem fáradoztál, és melyet nem neveltél; mely egy éjjel lett, és más éjjel elveszett: 11 és én ne sajnáljam Ninivét, azt a nagy várost, melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, aki nem tud jobb- és bal keze között különbséget tenni, és sok barom?