Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Kecskeméthy István |
Jónás könyve | 4. fejezet
1 És ez rosszulesett Jónának, nagyon rosszul; és megharagudott. 2 És imádkozott az Úrhoz, és azt mondta: Kérlek, ó Uram, nem ez volt-e az én szavam, míg földemen szolgáltam? Ezért akartam először Tarsisba szökni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, hosszútűrő és nagy kegyelmű, és a rossznak megbánója. 3 Most azért, Uram, vedd el, kérlek, az én életemet tőlem, mert jobb meghalnom, mint élnem. 4 Az Úr pedig azt mondta: Vajon méltán haragszol-e? 5 Aztán kiment Jóna a városból, és a várostól keletre lakott; és csinált ott magának egy sátort, és az alatt lakott az árnyékban, míg meglátja, mi lesz a városban. 6 Az Úr Isten pedig rendelt egy csodafát, mely felnőtt Jóna fölé, hogy árnyék legyen feje fölött, megszabadítván őt szomorúságától; és megörült Jóna a csodafának nagy örömmel. 7 Aztán rendelt az Isten egy férget másnap hajnal feljöttekor; és megszúrta a csodafát, és elszáradt. 8 Történt pedig, mikor a nap felkelt, és Isten rekkentő keleti szelet rendelt, és a nap rátűzött Jóna fejére, és elalélt; ekkor halálra kívánta lelkét, és azt mondta: Jobb meghalnom, mint élnem. 9 És azt mondta az Isten Jónának: Vajon méltán haragszol-e a csodafáért? És azt mondta: Méltán haragszom halálig. 10 Erre azt mondta az Úr: Te sajnálod azt a csodafát, mellyel nem fáradoztál, és melyet nem neveltél; mely egy éjjel lett, és más éjjel elveszett: 11 és én ne sajnáljam Ninivét, azt a nagy várost, melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, aki nem tud jobb- és bal keze között különbséget tenni, és sok barom?

Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|