Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1. Jézus azután, hogy a népnek szóló minden beszédét elvégezte, bement Kapernaumba. 2. Ott egy századosnak a szolgája, akit az ura nagyon megbecsült, beteg volt és már haldoklott. 3. Minthogy pedig a százados hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és általuk kérte Őt, hogy menjen el, és mentse meg az ő szolgáját. 4. Azok amint megérkeztek Jézushoz, buzgón kérték Őt, és azt mondták: Méltó arra, hogy kérését teljesítsed; 5. mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építette minékünk. 6. Jézus el is ment velük. De amikor már nem messze volt a háztól, a százados eléje küldte barátait és azt üzente: Uram, ne fáradj; mert nem vagyok érdemes arra, hogy hajlékomba jöjj; 7. azért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy hozzád menjek. Hanem csak egy szóval mondd, és meg kell gyógyulnia az én szolgámnak. 8. Mert én is felsőbbség alá rendelt ember vagyok, és az én felsőbbségem alatt is szolgálnak katonák, és ha az egyiknek azt mondom: Menj el, el is megy; és a másiknak: Jöjj ide, ide is jön; és ha a szolgámnak így szólok: Tedd meg ezt, meg is teszi. 9. Amikor Jézus ezeket hallotta, elcsodálkozott azon a századoson, és hátrafordulván az Őt követő 'sokasághoz így szólt: Mondom néktek, izráelben nem találtam ilyen nagy hitet. 10. És amikor a küldöttek hazaérkeztek, a szolgát egészségben találták. 11. Azután történt, hogy egy Nain nevű városba ment, és vele mentek tanítványai, meg nagy sokaság. 12. Amikor a város kapujához közeledett, ímé, egy halottat vittek ki, egy anyának egyetlen fiát, egy özvegyasszonyét; és a városból nagy sokaság kísérte őt. 13. És amikor meglátta őt az Úr, megesett a szíve rajta, és így szólt néki: Ne sírj. 14. És odamenvén megérintette a koporsót, a halottvivők pedig megálltak, és Jézus azt mondta: Ifjú, néked mondom, kelj fel! 15. Akkor a halott felült, és beszélni kezdett; és Jézus átadta őt az anyjának. 16. És mind azokat félelem fogta el, és dicsőítették Istent mondván: Nagy próféta támadt miköztünk, és: Az Isten nagy kegyelemmel fordult az Ő népéhez. 17. És elterjedt felőle ez a hír szerte Júdeában és a környéken mindenütt.
18. Mind ezeket hírül vitték Jánosnak az ő tanítványai. Akkor János a tanítványai közül kettőt előszólított, 19. elküldte őket az Úrhoz, és azt kérdezte: Te vagy-é az Eljövendő, avagy más valakit várjunk? 20. Amikor azután azok a férfiak Jézushoz érkeztek, így szóltak: Keresztelő János küldött minket Tehozzád, és azt kérdezi: Te vagy-é az Eljövendő, avagy más valakit várjunk? 21. Jézus éppen abban az órában betegségből, csapásokból, gonosz lelkektől sok embert meggyógyított, és sok vaknak visszaadta látását. 22. És felelvén azt mondta nékik: Menjetek el, és adjátok hírül Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: a vakok ismét látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek hirdettetik az evangéliom; 23. és boldog az, aki nem kételkedik énbennem. 24. Azután, hogy János követei elmentek, Jézus a sokaságnak Jánosról kezdett beszélni: Miért mentetek ki a pusztaságba? Hogy szélingatta nádszálat lássatok? 25. Vagy miért mentetek ki? Hogy puha ruhába öltözött embert lássatok? Íme, akik pompásan ruházkodnak, és fényűzően élnek, azok a királyi palotákban találhatók. 26. Végül is miért mentetek ki? Hogy prófétát lássatok? Bizony mondom néktek: Prófétánál is nagyobbat láttatok. 27. Ő az, akiről meg van írva: Imé, elküldöm az én követemet teelőtted, és ő majd elkészíti előtted a te utadat. (Malakiás 3:1) 28. Mondom néktek: Jánosnál senki sem nagyobb az asszonytól születettek közt; de az Isten országában a legkisebb nagyobb, mint ő. 29. És amikor ezt hallotta mind a nép és a vámszedők, elismerték, hogy Istennek ez a rendelése (azaz János keresztsége) igaz, és megkeresztelkedtek a János keresztségével; 30. a farizeusok ellenben és a törvénytudók elvetették Istennek rájuk vonatkozó kegyelmes akaratát, és nem keresztelkedtek meg János által. 31. Majd így szólt az Úr: Kihez hasonlítsam hát ennek a nemzedéknek embereit, és kihez hasonlók? 32. Hasonlók a piacon ülő (és ott játszó) gyermekekhez, akik egymásnak így kiáltanak: Fuvoláztunk néktek, és mégsem táncoltatok; gyászéneket énekeltünk, és mégsem sírtatok.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|