Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: Menj ismét a fáraóhoz, mert én keményítettem meg a szívét és főembereinek szívét, hogy ezeket a csodálatos jeleket véghezvigyem közöttük. 2 Meg azért is, hogy újra meg újra elmondjátok majd fiaitoknak és unokáitoknak, hogyan csúfoltam meg az egyiptomiakat jeleimmel és csodáimmal, amelyeket véghezvittem közöttük. Ebből pedig mindannyian értsétek meg, hogy én vagyok az Örökkévaló! 3 Ezután Mózes és Áron bementek a fáraóhoz, és ezt mondták neki: A héberek Istene, az Örökkévaló mondja neked: »Meddig húzod-halasztod még, hogy meghajolj előttem? Engedd szabadon népemet, hogy imádjanak engem! 4 Ha nem engeded el őket, akkor holnap sáskák sokaságát hozom Egyiptomra. 5 Olyan nagy tömegben lepik el az országot, hogy látni sem lehet tőlük a föld színét, és fölfalnak mindent, amit a jégeső még meghagyott. Csupaszra rágnak minden fát, amely a mezőn nő. 6 Sőt, még palotáidba is, főembereid házaiba és néped otthonaiba is benyomulnak. Olyan sáskajárást, mint ez, nem láttak még Egyiptomban őseitek idejétől fogva!« Ezután Mózes sarkon fordult, és otthagyta a fáraót. 7 A főemberek ekkor odafordultak a fáraóhoz: Urunk, meddig hagyod még, hogy ez az ember mindenféle bajt okozzon nekünk? Inkább engedd el azt a népet, hadd menjenek és áldozzanak istenüknek, az Örökkévalónak! Nem veszed észre, hogy Egyiptom már egészen tönkrement?! 8 A fáraó hallgatott tanácsukra: visszahívatta Mózest és Áront. Ezt mondta nekik: Hát jó, nem bánom, menjetek, és áldozzatok isteneteknek, az Örökkévalónak! De előbb mondjátok meg, kik is fognak elmenni erre az ünnepre? 9 Mózes ezt felelte: Az Örökkévalónak tartunk ünnepet, ezért mindannyian elmegyünk: fiatalok és öregek, fiaink és leányaink, nyájaink és csordáink! 10 De a fáraó gúnyosan válaszolt: Az Örökkévalónak valóban veletek kell lennie ahhoz, hogy én valaha is elengedjem a kicsinyeiteket innen! Vigyázzatok magatokra, mert látom, hogy valami rosszban sántikáltok!
11 Szó sem lehet róla, hogy mindannyian elmenjetek! Ha olyan nagyon áldozni akartok az Örökkévalónak, akkor ti, férfiak elmehettek, de a többiek itt maradnak! Ezután Mózest és Áront kikergették a palotából. 12 Az Örökkévaló ekkor szólt Mózesnek: Emeld föl a kezed Egyiptom ellen, hadd jöjjenek a sáskák! Falják fel az összes zöld növényt, amelyet a jégeső még meghagyott! 13 Mózes fölemelte a botját Egyiptom földje fölé, az Örökkévaló pedig keleti szelet támasztott, amely egész nap és egész éjjel fújt, és reggelre meghozta a vándorsáskák felhőit Egyiptomra. 14 Ellepték az egész országot, és mindenhol letelepedtek. Teljesen beborítottak mindent. Ilyen súlyos sáskajárás még sohasem volt Egyiptomban, és nem is lesz többé soha. 15 A sáskák felhői úgy belepték az egész országot, hogy a föld elsötétedett tőlük. Fölfaltak minden növényt, minden zöldet az egész országban, amit a jégeső még meghagyott. Nem hagytak egy fűszálat sem a mezőn, de még levelet vagy termést sem a fákon. Mindent teljesen letaroltak egész Egyiptomban. 16 A fáraó ekkor sietve hívatta Mózest és Áront. Ezt mondta nekik: Elismerem, hogy vétkeztem istenetek, az Örökkévaló ellen, és ellenetek is. 17 Kérlek, bocsássátok meg vétkemet, csak még ez egyszer, és könyörögjetek isteneteknek, az Örökkévalónak, hogy ezt a halálos csapást távolítsa el rólam! 18 Mózes ezután kijött a fáraó palotájából, és imádkozott az Örökkévalóhoz, 19 aki megfordította a szelet. Az erős nyugati szél fölkapta a sáskák felhőjét, és a Vörös-tengerbe sodorta őket. Egyetlen vándorsáska sem maradt Egyiptomban. 20 De az Örökkévaló megkeményítette a fáraót, aki mindezek ellenére sem engedte szabadon Izráel népét. 21 Az Örökkévaló szólt Mózesnek: Emeld föl kezed az égre, hogy legyen sötétség Egyiptom földjén! Olyan sűrű lesz a sötétség, hogy tapintani lehet! 22 Amikor Mózes fölemelte karjait az égre, sűrű sötétség takarta be Egyiptomot három napig. 23 Az egyiptomiak nem is látták egymást, és ki sem mozdultak házaikból. Csak ott volt világosság, ahol Izráel népének családjai laktak. 24 A fáraó ismét hívatta Mózest, és ezt mondta neki: Rendben van, menjetek mindannyian, és áldozzatok az Örökkévalónak! Vihetitek családtagjaitokat is, csak nyájaitokat és csordáitokat hagyjátok itt!
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|