Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: »Menj be a fáraóhoz, mert megkeményítettem a szívét, és szolgáinak szívét, hogy véghez vigyem rajta ezeket a jeleimet, 2 és hogy elbeszélhesd majd fiaidnak és unokáidnak, hányszor törtem meg az egyiptomiakat, s hogyan hajtottam végre rajtuk jeleimet. Így megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!« 3 Bement tehát Mózes és Áron a fáraóhoz, és azt mondták neki: »Ezt üzeni az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarsz meghódolni előttem? Engedd el népemet, hogy áldozzék nekem! 4 Ha ellenszegülsz, s nem akarod elbocsátani, íme, holnap sáskát hozok határodra. 5 Az úgy ellepi a föld színét, hogy semmi sem látszik ki belőle, és megeszi, ami a jégeső után megmaradt. Lerág minden fát, amely a mezőn kihajt, 6 ellepi házaidat és szolgáidnak, az összes egyiptominak a házát. Nem láttak annyit atyáid és őseid attól fogva, hogy megjelentek a földön, mindmáig!« Azzal megfordult, és kiment a fáraó színe elől. 7 Azt mondták erre a fáraó szolgái: »Meddig szenvedjük még ezt a veszedelmet? Engedd el azokat az embereket, hadd áldozzanak az Úrnak, az ő Istenüknek! Nem látod, hogy elpusztul Egyiptom?« 8 Visszahívták erre Mózest és Áront a fáraó elé, és ő azt mondta nekik: »Menjetek, áldozzatok az Úrnak, a ti Isteneteknek! Kik mennek el közületek?« 9 Azt mondta Mózes: »Kicsinyeinkkel és öregeinkkel együtt megyünk, fiainkkal és lányainkkal, juhainkkal és állatainkkal, mert ünnepe lesz az Úrnak, a mi Istenünknek!« 10 A fáraó azt felelte erre: »Úgy legyen az Úr veletek, ahogy én elengedlek titeket és gyermekeiteket! Ki vonhatná kétségbe, hogy a szándékotok gonosz? 11 Nem jó lesz ez! Menjetek egyedül ti, férfiak, és áldozzatok az Úrnak, hisz magatok is ezt kértétek!« Mindjárt ki is kergették őket a fáraó színe elől. 12 Így szólt erre az Úr Mózeshez: »Nyújtsd ki kezed Egyiptom földje fölé, hogy sáskák szálljanak rá, és faljanak fel minden füvet, amely a jégesőből megmaradt!«
13 Erre Mózes kinyújtotta botját Egyiptom földje fölé, az Úr pedig forró szelet küldött azon az egész napon és éjszakán át. Amikor reggel lett, a forró szél előhozta a sáskákat. 14 Megszállták Egyiptom egész földjét, és leszálltak az egyiptomiak egész területére oly nagy számban, hogy annyi sem azelőtt nem volt, sem azután nem lesz. 15 Ellepték a föld egész színét, és elsötétedett a föld. Felfalták a föld füvét és a fák minden gyümölcsét, amelyet a jégeső meghagyott, úgyhogy nem maradt semmi zöld sem a fákon, sem a mező füvén egész Egyiptomban. 16 Erre a fáraó sietve hívatta Mózest és Áront, és azt mondta nekik: »Vétkeztem az Úr, a ti Istenetek ellen és ellenetek! 17 De bocsássátok meg még egyszer vétkemet, és könyörögjetek az Úrhoz, a ti Istenetekhez, hogy vigye el ezt a halált rólam!« 18 Amikor aztán Mózes kiment a fáraó színe elől, könyörgött az Úrhoz, 19 és az Úr igen erős nyugati szelet támasztott. Az felkapta a sáskákat, és belesöpörte a Vörös-tengerbe. Nem maradt egy sem Egyiptom egész területén. 20 Ám az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és ő nem engedte el Izrael fiait. 21 Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: »Nyújtsd ki kezedet az ég felé, és olyan sűrű sötétség legyen Egyiptom földjén, hogy meg lehessen tapogatni!« 22 Kinyújtotta erre Mózes a kezét az ég felé, és iszonyú sötétség lett Egyiptom egész földjén három napig. 23 Senki sem látta a testvérét, és senki sem mozdult ki arról a helyről, ahol volt. Ahol azonban Izrael fiai laktak, ott világos volt. 24 Hívatta erre a fáraó Mózest és Áront, és azt mondta nekik: »Menjetek, áldozzatok az Úrnak; csak juhaitok és jószágaitok maradjanak itt, gyermekeitek elmehetnek veletek!« 25 Mózes erre azt felelte: »Vágóáldozatot, és egészen elégő áldozatot is kell adnod nekünk, hogy bemutathassuk az Úrnak, a mi Istenünknek! 26 Minden nyájunknak velünk kell jönnie, egy pata sem maradhat itt, mert abból vesszük majd, ami szükséges az Úrnak, a mi Istenünknek tiszteletéhez – annál is inkább, mivel nem is tudjuk, mit kell majd áldoznunk, amíg arra a helyre nem jutunk!« 27 Ám az Úr megkeményítette a fáraó szívét, és ő nem akarta elengedni őket.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|