1-2 Bárcsak meghasítanád az eget, Örökkévaló, és leszállnál a földre, hogy a hegyek is remegjenek előtted! Leszállnál, oly hirtelen, ahogy lángra lobban a száraz bozót, vagy felforr a víz! Akkor ellenségeid is megismernék neved, s félve reszketnének előtted a nemzetek, 3 látva rettenetes tetteidet, melyeket senki sem várt! Ó, bárcsak leszállnál a földre, hogy a hegyek is remegjenek előtted! 4 Mert öröktől fogva senki sem hallott ilyet, híre sem jutott fülébe, nem látott más Istent kívüled, aki ily nagy dolgokat tesz a benne bízókért! 5 Hiszen elébe sietsz annak, aki örömét leli az igazságos tettekben, és tetszésedre él. De vétkeztünk ellened, és megharagudtál ránk. Régóta így van ez, vajon megszabadulunk-e valaha? 6 Mindannyian tisztátalanná lettünk, még jótetteink is olyanok, mint a bemocskolt ruha, elhervadunk, mint őszi falevél, bűneink elsodornak, mint a szél. 7 Nincs senki, aki segítségül hívná neved, vagy hittel kapaszkodna beléd, mert eltakartad arcod előlünk, kiszolgáltattál bűneinknek, hogy megemésszenek bennünket. 8 Örökkévaló, mégis Atyánk vagy te! Olyanok vagyunk a kezedben, mint fazekas korongján az agyag. Bizony, kezed alkotott mindnyájunkat! 9 Ne haragudj ránk oly nagyon, ne bűneinkre tekints, Örökkévaló! Nézz ránk, mégis a te néped vagyunk, mindannyian! 10 Nézd! Szent városaidat lerombolták, Sion elpusztult, Jeruzsálem romhalmazzá lett! 11 Szent és gyönyörű Templomunkat, ahol atyáink dicsértek téged, tűz égette el. Minden elpusztult, amiben gyönyörködtünk. 12 Elnézed mindezt, Örökkévaló, s nem segítesz rajtunk? Csak hallgatsz, és tovább is büntetsz bennünket?