1 Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, orcád előtt a hegyek megolvadnának; 2 Mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet felforralja a tűz, hogy nevedet ellenségeidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek; 3 Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, amiket nem vártunk; leszállnál és orcád előtt a hegyek elolvadnának. 4 Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülükbe sem jutott, szem nem látott más Istent rajtad kívül, aki ilyet készítene azoknak, akik Őt várják. 5 Elébe mégy annak, aki örvend és igazságot cselekszik, akik a Te útjaidban megemlékeznek rólad! Ímé, Te felgerjedtél, mert mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é? 6 És mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint a beszennyezett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket! 7 S nincs, aki segítségül hívná nevedet, aki felserkenne és beléd fogóznék, mert orcádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál. 8 Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi Alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan. 9 Oh, ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk téged, mindnyájan a Te néped vagyunk. 10 Szentségednek városai pusztává lettek, Sion pusztává lett, Jeruzsálem kietlenné. 11 Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértek, tűz perzselé fel, és minden amiben gyönyörködtünk, elpusztult. 12 Még ezek után is megtartóztatod magad, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?