1 óh, bár megszakítottad volna az egeket! Leszálltál volna, előtted a hegyek remegtek volna; mint ahogyan a rőzse tüze ég, mint a víz lobog a tűztől. Hogy megismertesd nevedet ellenségeiddel, előtted a pogányok reszkessenek; 2 mikor rettentőket cselekedtél, miket nem vártunk: leszálltál, előtted a hegyek remegtek. 3 De öröktől fogva nem hallottuk, fülünkbe nem jutott; szem nem látott kívüled Istent, aki így cselekszik a benne bízóval. 4 Megtámadtad, aki örvendezett és igazságot cselekedett, akik a te utaidban téged emlegettek; íme te megharagudtál és mi vétkesekké lettünk, ugyanazokban örökké, holott megszabadultunk. 5 Mégis olyanok lettünk, mint a tisztátalan mindnyájan, és mint a fertőzött ruha minden igazságunk; és elhervadtunk, mint a lomb mindnyájan, és bűnösségünk, mint a szél, elvitt bennünket. 6 És senki nem volt, ki nevedet segítségül hívta, arra eszmélt volna, hogy hozzád ragaszkodjék; mert elrejtetted orcádat előlünk, és bűneink által minket elolvasztottál. 7 És most, Uram, atyánk vagy te;mi vagyunk az agyag és te alakítónk, és kezed műve vagyunk mindnyájan. 8 Ne haragudjál, Uram, felettébb, és ne gondolj örökké a bűnre; íme lásd, néped vagyunk mindnyájan. 9 Szent városaid sivataggá lettek; Cion sivataggá lett, Jeruzsálem pusztasággá. 10 Szentségünk és dicsőségünk háza, ahol dicsértek téged atyáink; tűz martalékává lett. 11 És minden, ami nekünk drága volt, rommá lett: hát mindezek mellett türtőzteted magadat, Uram; hallgatsz és nyomorgatsz bennünket felettébb?