1 Ábrahám, akit az Úr mindennel megáldott, öreg és élemedett korú volt már. 2 Akkor Ábrahám azt mondta háza legöregebb szolgájának, aki gondját viselte mindenének, amije volt: »Tedd a kezedet az ágyékom alá, 3 hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istenére, hogy nem veszel fiamnak feleséget a kánaániak lányai közül, akik között lakom, 4 hanem elmégy az én földemre és az én rokonságomhoz, s onnan veszel feleséget fiamnak, Izsáknak!« 5 A szolga azt felelte: »Hátha nem akar az a lány eljönni velem erre a földre? Vigyem vissza akkor a fiadat arra a helyre, ahonnan kijöttél?« 6 Ábrahám erre így szólt: »Őrizkedj attól, hogy valaha is visszavidd a fiamat oda! 7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és szülőföldemről, aki szólt hozzám, és megesküdött nekem, azt mondta: ‘Ivadékodnak adom majd ezt a földet!’ – Ő elküldi majd angyalát előtted, s kapsz onnan feleséget a fiamnak. 8 Ha azonban a lány nem akar követni téged, nem kötelez ez az eskü. A fiamat azonban ne vidd vissza oda!« 9 Erre a szolga odatette kezét urának, Ábrahámnak az ágyéka alá, és megesküdött neki erre a dologra. 10 A szolga vett azután tíz tevét ura csordájából, vitt magával mindenféle javaiból, aztán elindult, elment, és eljutott Arám Naharaimba, Náchor városához. 11 Miután pedig letelepítette a tevéket a városon kívül, a kút mellett, estefelé, olyan időtájban, amikor az asszonyok vizet meríteni járnak, így szólt: 12 »Uram, Ábrahámnak, az én uramnak Istene, esedezem, jöjj ma segítségemre, és cselekedj irgalmasságot a gazdámmal, Ábrahámmal! 13 Íme, itt állok a víz forrása mellett, s ki fognak jönni e város lakóinak lányai vizet meríteni. 14 Add tehát, hogy az a lány, aki, ha azt mondom neki: ‘Döntsd meg korsódat, hadd igyam’, azt válaszolja: ‘Igyál, sőt a tevéidet is megitatom’ – az legyen az, akit szolgádnak, Izsáknak rendeltél, s erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél urammal!«

15 Még be sem fejezte magában ezeket a szavakat, amikor íme, korsóval a vállán kijött Rebekka, annak a Bátuelnek a lánya, akit Melka, Náchornak, Ábrahám fivérének a felesége szült. 16 A lány igen szép volt, még szűz, férfit nem ismert. Lement a forráshoz, telemerítette korsóját, és feljött. 17 A szolga ekkor eléje szaladt, és így szólt: »Adj egy kis vizet innom a korsódból!« 18 A lány azt felelte: »Igyál, uram!« Azzal gyorsan leeresztette korsóját karjára, s inni adott neki. 19 Amikor aztán ivott, hozzátette: »Sőt tevéidnek is merítek vizet, amíg eleget nem isznak!« 20 Ki is öntötte korsóját az itatóba, visszafutott a kúthoz, hogy vizet merítsen. Merített, és adott valamennyi tevének. 21 A szolga csak hallgatagon nézte, mert meg akarta tudni, szerencséssé tette-e az Úr az ő útját, vagy sem. 22 Amikor aztán ittak a tevék, a férfi elővett két aranyfüggőt, amely fél sékelt nyomott, s ugyanannyi karkötőt, amelynek a súlya tíz sékel volt. 23 Aztán megkérdezte: »Kinek a lánya vagy? Mondd csak nekem, van-e atyád házában hely megszállni?« 24 Az így felelt: »Melka fiának, akit Náchornak szült, Bátuelnek a lánya vagyok.« 25 Majd hozzátette: »Alom meg széna igen sok van nálunk, hely is van bővében megszállni.« 26 A férfi erre meghajtotta magát, leborult az Úr előtt, 27 és azt mondta: »Áldott legyen az Úr, uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonta meg irgalmasságát és hűségét gazdámtól, sőt, egyenesen gazdám testvérének házába vezérelt utamon!« 28 Elfutott erre a lány, s hírül vitte anyja házának mindazt, amit hallott. 29Volt pedig Rebekkának egy fivére, akit Lábánnak hívtak; ő sietve kiment ahhoz az emberhez, oda, ahol a forrás volt. 30 Amikor ugyanis látta a függőket és testvére kezén a karkötőket, s hallotta mindazokat a szavakat, amelyekkel az elbeszélte: »Ezt és ezt mondta nékem az az ember« – kiment ahhoz az emberhez, aki a tevék mellett álldogált a vízforrásnál, 31 és azt mondta neki: »Gyere be, áldottja az Úrnak! Miért álldogálsz idekinn? Elkészítettem a házat és a tevéknek a helyet!«