1 Jaj nektek, gondtalanul élőknek, a Sionon, és nektek, elbizakodottak, Szamaria hegyén, ti előkelők, a nép főemberei, akikhez folyamodik Izrael háza! 2 Menjetek el csak Kalnéba és nézzetek körül, menjetek onnan Nagy-Emátba, menjetek le a filiszteus Getbe, különbek vagytok-e ezeknél az országoknál? Vajon szélesebbek-e határaik a ti határaitoknál? 3 Ti távolnak gondoljátok a veszedelem napját, és az erőszak uralmát közelebb hoztátok! 4 Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból. 5 Danolásznak hárfaszó mellett – azt hiszik, hogy olyan hangszereik vannak, mint Dávidnak –, 6 serlegekből isszák a bort, a legfinomabb kenettel kenik meg magukat, és semmit sem törődnek József romlásával. 7 Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása. 8 Megesküdött az Úr Isten saját magára: »Ezt mondja az Úr, a Seregek Istene: Utálom Jákob kevélységét, gyűlölöm várait, és kiszolgáltatom a várost lakóival együtt.« 9 Ha tíz ember marad is egy házban, az is meghal! 10 És amikor felemeli és elégeti őt rokona, hogy kivigye csontjait a házból, így szól majd ahhoz, aki a ház belsejében van: »Van-e még valaki nálad?«, Az úgy felel: »Nincs!« – akkor ő azt mondja neki: »Hallgass!« –, s nem lesz, aki megemlékezzen az Úr nevéről. 11 Mert íme, az Úr parancsot ad, és romba dönti a nagy házakat, és darabokra zúzza a kis házakat. 12 Vajon vágtathatnak-e a lovak a kősziklákon, vagy lehet-e ott szántani ökrökkel? Bizony! Ti keserűséggé változtattátok a jogot, és ürömmé az igazság gyümölcsét. 13 Örültök Lodabárnak, azt mondjátok: »Vajon nem a saját erőnkből szereztük-e meg magunknak Karnaimot?« 14 »Bizony, íme, én népet támasztok ellenetek, Izrael háza – mondja az Úr, a Seregek Istene –, és az összetör titeket Emát határától az Araba völgyéig.«