1 Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és meg parancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a kananeusok leányai közül. 2 Kelj fel, menj el Mezopotámiába, Betuélnek, a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, a te anyád bátyjának leányai közül. 3 A Mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy; 4 És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak teveled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten Ábrahámnak adott. 5 Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mezopotámiába Lábánhoz, a szíriabeli Betuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához. 6 És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta őt Mezopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, ésmonda: Ne végy feleséget a kananeusok leányai közül; 7 És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mezopotámiába; 8 És látá Ézsaú, hogy a kananeusok leányai nemtetszenek Izsáknak, az ő atyjának: 9 Elméne Ézsaú Izmáelhez, és feleségül vevé még az ő feleségeihez Izmáelnek, az Ábrahám fiának leányát, Mahalátot, Nebajótnak húgát. 10 Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott. 11 És juta egy helyre, hol meghála, mivelhogy a nap lement: és vett egyet annak a helynek kövei közül, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen. 12 És álmot láta: Ímé, egy lajtorja volt a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek angyalai fel- és alájárnak vala azon. 13 És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én vagyok az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet amelyen fekszel, néked adom és a te magodnak. 14 És a te magod olyan lészen, mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugatra és keletre, északra és délre, és tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei. 15 És ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova mész, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem, amit néked mondtam.

16 Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam. 17 Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja. 18 És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére; 19 És nevezé annak a helynek nevét Bételnek, azelőtt pedig Lúz volt annak a városnak neve. 20 És fogadást tett Jákób, mondá: Ha az Isten velem lesz, és megőriz engem ezen az úton, amelyen most járok, és ha ételül kenyeret s öltözetül ruhát ad nékem; 21 És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr lesz az én Istenem; 22 És ez a kő, amelyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lesz, és valamit adsz nékem, annak tizedét néked adom.