1 Mindennek elhatározott ideje van; és ideje van minden dolognak az ég alatt. 2 Ideje a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek és ideje az ültetvény kitépésének. 3 Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a rombolásnak és ideje az építésnek. 4 Ideje a sírásnak és ideje a kacagásnak; ideje a gyászolásnak és ideje a táncolásnak. 5 Ideje a kövek elhányásának és ideje a kövek összegyűjtésének; ideje az ölelésnek és ideje az öleléstől való eltávozásnak. 6 Ideje a keresésnek és ideje az elvesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak. 7 Ideje az elszakításnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. 8 Ideje a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a háborúnak és ideje a békének. 9 Mi haszna van a cselekvőnek abból, hogy ő fárad? 10 Látom a foglalkozást, mit az Isten adott az emberfiaknak, hogy fáradjanak vele. 11 Mindent jól csinál a maga idejében; az örökkévalóságot szívükbe is adta; csakhogy az ember nem éri fel azt a munkát, amit az Isten végez kezdettől végig. 12 Tudom, hogy nincs rájuk nézve jobb; mint örvendezni és jót tenni életükben: 13 de még az is, hogy bármely ember egyék és igyék, és lásson jót minden munkájából; az Isten adománya. 14 Tudom, hogy amit az Isten tesz, minden az lesz örökké; ahhoz nincs mit tenni, abból nincs mit elvenni, és az Isten azért teszi, hogy féljenek az ő színe előtt. 15 Ami volt, régen van, és ami lesz, régen volt; és az Isten előkeresi azt, ami elmúlt. 16 Mégis láttam a nap alatt: az ítélet helyén ott a hitetlenség, és az igazság helyén ott a hitetlenség. 17 Azt mondtam én az én szívemben: Az igazat és a hitetlent megítéli az Isten; mert ideje van minden dolognak és minden tettnek. 18 Ottan azt mondtam szívemben: Az emberfiak miatt kell hogy megrostálja őket az Isten, és hogy lássák, hogy ők barmok önmagukban véve. 19 Mert ami az emberfiakat éri, az éri a barmot is, és egy sorsuk van nekik. Mint meghal az egyik, úgy meghal a másik, és egy lelke van mindegyiknek; és fölénye az embernek a barom felett nincs.

20 Mert minden hiábavalóság, minden egy helyre megy: minden porból lett és minden visszatér a porba. 21 Ki tudja, az emberfiak lelke felszáll-e felfelé; és a barom lelke lefelé száll-e a földbe? 22 Látom azért, hogy nincs annál jobb, minthogy örvendezzen az ember az ő munkáiból; mert az az osztályrésze, és ki viszi őt oda, hogy abban gyönyörködjön, ami a jövőben lesz?