Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Dr. Masznyik Endre |
2Korintusi levél | 5. fejezet
1. Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátorházunk leomlik, isteni hajlék, örökkévaló, nem emberkéz-csinálta ház vár ránk a mennyben. 2. Hisz ebben is az után sóhajtunk s forró óhajtásunk, vajha felölthetnők reá mennyei házunkat, 3. hogy felöltve meztelenek ne maradjunk. 4. Mert mi, akik e sátorban vagyunk, térnünk alatt nyögve, éppen azért sóhajtozunk, mivel nem a levetkőzést, hanem a felöltözést óhajtjuk, hogy az élet elnyelje azt, ami halandó. 5. Aki pedig erre rendelt minket, az Isten megadta nékünk a Lélek zálogát. 6. Azért mindenkor bízva és tudva, hogy amíg e testben lakunk, addig messze távol vagyunk az Úrtól, - 7. hiszen a hit s nem a látás útján járunk, - 8. bízva bízunk, sőt már jobb szeretnénk kiköltözködni e testből s elköltözködni az Úrhoz. 9. Azért is fő gondunk, hogy akár itthon, akár otthon, tetszésére legyünk. 10. Mert minékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye földi élete jutalmát, jó vagy rossz tettei alapján. 11. Azért az Úr félelmétől áthatva, emberek helyeslésére számítunk, ámde Isten előtt tisztán állunk. Remélem azonban, hogy tisztán állunk a ti lelkiismeretetek előtt is. 12. Nem magunkat ajánljuk be ezzel újra néktek, csak alkalmat adunk a velünk való dicsekedésre, hogy megfelelhessetek azoknak, akik színből és nem szívből szoktak dicsekedni. 13. Mert ha bolondok vagyunk, az Istenért vagyunk, ha eszünknél vagyunk, ti értetek tesszük. 14. Krisztus szeretete sarkal minket erre, hisz szent meggyőződésünk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, úgy mindenki meghalt. 15. És ő mindenkiért meghalt, hogy aki él, most már ne magának éljen, hanem annak, aki meghalt és feltámadt érte. 16. Azért mi ezentúl nem ismerünk senkit gyarló test szerint, sőt ha ismertük is Krisztust gyarló test szerint, most már többé nem ismerjük. 17. Krisztus híve új teremtés. Ami volt, az elmúlt, ím' minden megújult. 18. Mindez pedig annak az Istennek műve, aki kiengesztelődött velünk a Jézus Krisztusban és megbízott minket a kiengesztelődés szolgálatával.

Dr. Masznyik Endre |
2Korintusi levél | 5. fejezet
19. Mert Isten engesztelte ki magával a világot Krisztusban, nem számítva be nékik bűnüket s reánk bízva a kiengesztelés igéjét. 20. Krisztus követségében járva hát, akár csak az Isten maga kérne mi általunk, kérten kérünk a Krisztus nevében: engesztelődjetek ki Istennel. 21. Mert ő azért tette a bűntelent miérettünk bűnné, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|