1. Kiállok őrhelyemre, felállok a sáncra, és figyelek, hogy lássam, mit mond nekem, és mit válaszol a panaszomra. 2. Az Úr meg is szólalt és ezt mondta: "Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen. 3. Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik s nem hiúsul meg; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül. 4. Akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hűségéért." 5. Bizony, a gazdagság hűtelen! Eszét veszti, és többé nem nyugszik, kitátja torkát, mint az alvilág, telhetetlen, mint a halál, összeharácsol minden népet, összegyűjt magának minden nemzetet. 6. Vajon nem mondanak-e majd róla mindnyájan példázatokat? Nem költenek-e róla magvas mondásokat? Azt mondják majd: Jaj annak, aki a máséból gyűjtöget, - ugyan meddig? -, aki zálogok terhével terheli magát. 7. Nem kelnek-e föl hirtelen hitelezőid, nem ébrednek-e föl végrehajtóid? A zsákmányuk leszel! 8. Mivel sok népet kifosztottál, a megmaradt népek téged fosztanak ki; amiért embervért ontottál, kifosztottad a földet, a várost és minden lakóját. 9. Jaj annak, aki családja javára becstelenül harácsol; aki magasra rakja fészkét, hogy kikerülje a balsorsot! 10. Házad szégyene mellett döntöttél, amikor eltiportál számos nemzetet; saját magad ellen vétkeztél. 11. Mert a falban még a kő is kiáltozik, s a fagerenda válaszol neki. 12. Jaj annak, aki vérrel épít várost, és vétekből vet a városnak alapot! 13. Hát nem a Seregek Urának akarata az, hogy a népek a tűznek dolgoznak, s hiábavalóságokért fáradnak a nemzetek? 14. Mert az Úr dicsőségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert. 15. Jaj annak, aki leitatja társát, vegyíti a mérget, míg le nem részegíti, hogy láthassa a meztelenségét. 16. Gyalázattal teltél el, nem dicsőséggel! Igyál csak te is, és mutasd meg, hogy körül sem vagy metélve! Rajtad a sor, hogy megidd az Úr jobbjából a kelyhet. Dicsőséged elborítja majd a szégyened. 17. Mert elborít a gonoszság, amit a Libanonon végbevittél; rémült állatokat gyilkoltál, embervért ontottál, pusztítottad a földet, a várost és mind, aki benne lakik.

18. Mire jó a bálvány, alkotója miért faragta? Az ércbe öntött kép, a hazudó jós? Alkotója mégis bízott benne, amikor e szótlan bálványt kifaragta. 19. Jaj annak, aki így szólt a fatönkhöz: "Ébredj!". A néma kőhöz: "Kelj fel álmodból!" [Ez a szózat]. Nézd, ki van rakva ezüsttel, arannyal, de éltető lélek nincsen benne! 20. Az Úr szent templomában lakik: némulj el színe előtt, egész földkerekség!