1. Habakuk próféta imája. A siralmak dallamára. 2. Uram, híred eljutott hozzám. Uram, tetteid megrendítettek; a mi időnkben is vidd őket végbe, a mi időnkben is add őket tudtul! Haragodban is gondolj az irgalomra! 3. Közeledik az Isten Támán felől, és Fárán hegyéről a Szent. (Szünet.) Dicsősége elborítja az egeket, méltósága betölti a földet. 4. Ragyogása olyan, mint a napfény, kezéből sugarak törnek elő, abban van ereje. 5. Előtte pestis jár, a nyomában láz halad. 6. Megrendíti a földet, ha feláll, megrémíti a népeket, ha körülnéz. Leomlanak az időtlen hegyek, összedőlnek az örök halmok: az ő útjai ősidőktől fogva. 7. Láttam Kusán rémülettől sújtott sátrait, és hogy mint remegtek Midián földjén a házak. 8. Uram, talán a folyamok ellen lángolt fel haragod? A tenger ellen indulatod? Ezért szállsz fel lovaidra, és diadalmas szekereidre? 9. Íjadat felvontad, a tegzed tele van nyíllal. (Szünet.) Patakokkal szántod fel a földet, 10. ha meglátnak a hegyek, megrémülnek. Kiáradnak az örvénylő vizek, a mélység hallatja szavát, kezét magasra emeli. 11. Hajlékában marad a nap és a hold, elrejtőzik nyilaidnak csillogása, lándzsáidnak villogása elől. 12. Méltatlankodva tiprod a földet, haragodban elgázolod a népeket. 13. Kivonulsz, hogy megszabadítsd népedet, hogy megszabadítsd fölkentedet. Romba döntöd a gonosznak házát, egészen a szikláig feltárod alapját. (Szünet.) 14. Dárdáiddal átszegezted harcosainak vezérét, akik örömujjongással körüljártak, hogy szétszórjanak minket. Mintha csak rejtekhelyükre mennének, hogy megegyék a szegényt! 15. Lovaddal összegázoltad a tengert, a nagy vizek iszapját. 16. Meghallottam és megrendült a bensőm. Ajkaim remegtek hallatára, csontjaim elszuvasodtak, lépteim bizonytalanná váltak. Nyugodtan várom a szorongatás napját, amely felkél a minket nyomorgató népre. 17. (Nem rügyezik ki többé a fügefa, a szőlő nem hoz többé termést; az olajfa termése elpusztul, a szántóföld nem terem eledelt, a juh kivész az akolból, s ökör sem lesz az istállókban.) 18. Én azonban örülök az Úrban, ujjongok üdvözítő Istenemben.

19. Az én erőm az Úr, az Isten. A szarvaséhoz teszi hasonlóvá a lábam, felvisz a magasságokba. (Az énekmester szerint. Húros hangszerre.)