Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Szent István Társulat |
Zakariás könyve | 6. fejezet
1. Majd ismét fölemeltem a tekintetem, és látomást láttam: Négy kocsi jött elő két hegy közül. A két hegy ércből volt. 2. Az első kocsiba vörös lovak voltak fogva, a második kocsiba fekete lovak, 3. a harmadik kocsiba fehér lovak, a negyedik kocsiba pedig [hatalmas] deres lovak. 4. Megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: "Mit jelentenek ezek, Uram?" 5. Az angyal így válaszolt: "Ezek itt a négy égtáj felé tartanak; előbb az egész föld Urának színe előtt álltak. 6. A vörös lovak Kelet földje felé tartanak, a fekete lovak Észak földje felé, a fehér lovak Nyugat földje felé, a deres lovak pedig Dél földje felé tartanak." 7. Az igen erősek pedig mentek, nyugtalanok voltak, türelmetlenek, hogy bejárhassák a földet. Azt mondta nekik: "Menjetek, járjátok be a földet!" Be is járták a földet. 8. Ő pedig odahívott, és azt mondta nekem: "Látod, azok, amelyek észak felé haladnak, azért mennek, hogy Észak földjén lehívják a földre az Úr lelkét. 9. Az Úr a következő szózatot intézte hozzám: 10. Gyűjtsd össze az ajándékokat a foglyoktól, Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától. Azután menj el Jozijának, Szofoniás fiának házába, aki megérkezett Babilonból. 11. Vedd az ezüstöt és az aranyat, készíts egy koronát, és tedd Józsuénak, Jehocadak fiának, a főpapnak a fejére, 12. s így beszélj hozzá: Ezt mondja a Seregek Ura: Íme a férfi, akinek "Sarj" a neve, mert ahol áll, ott sarjadni fog valami [ő állítja majd helyre az Úr szentélyét.] 13. Ő fogja helyreállítani az Úr szentélyét. Ő fogja viselni a királyi jelvényeket. Trónon fog ülni, és uralkodik. Pap áll majd a jobbján, és békés egyetértés lesz kettőjük között. 14. A korona pedig Heldainak, Tóbiásnak, Jedajának és Jozijának, Szofoniás fiának dicsőséges emlékezetét fogja őrizni az Úr szentélyében. 15. Akkor azután azok, akik távol vannak, eljönnek, és helyreállítják az Úr szentélyét. [Ti pedig megtudjátok, hogy a Seregek Ura küldött engem hozzátok.] Ez mind megvalósul, ha egészen megszívlelitek az Úrnak, Isteneteknek szavát."

Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|