Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Egyszerű fordítás |
Zakariás könyve | 6. fejezet
1 Azután ismét fölnéztem, és négy harci szekeret láttam, amelyek két bronzhegy közül jöttek elő. 2 Az elsőt vörös lovak húzták, a másodikat feketék, 3 a harmadikat fehérek, a negyediket pedig szürkék. 4 Megkérdeztem az angyalt, aki beszélt velem: Uram, mit jelent ez? 5 Ezt felelte: Ez az ég négy szele. Az egész föld Urának színe előtt állnak, hogy parancsait teljesítsék. Most jöttek ki onnan, és indulnak a négy világtáj felé. 6 A fekete lovak szekere észak földjére indul, s a fehérek követik őket. A szürkék a déli földre mennek. 7 Ezek az erős lovak türelmetlenül várták, hogy útjukra indulhassanak, ezért az angyal szólt nekik: Menjetek, járjátok be a földet! Ekkor elindultak, hogy bejárják a földet. 8 Majd valaki kiáltott nekem: Nézd azokat, amelyek észak földjére mentek! Ők lecsendesítették haragomat. 9 Ezt az üzenetet kaptam az Örökkévalótól: 10 Heldaj, Tobíjjá és Jedajá ajándékot hoztak a Babilóniában élő száműzöttektől. Most hát, Zakariás, még a mai napon menj el Jósíjjá, Cefanjá fia házához, hogy találkozz ezzel a három férfival! 11 Vedd át tőlük az ezüstöt és az aranyat, és készíttess abból koronát! Azzal pedig koronázd meg Jósua főpapot, Jócádák fiát, 12 és mondd neki: »Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: Nézzétek a férfit, kinek neve Csemete! Naggyá növekszik, és fölépíti az Örökkévaló Templomát. 13 Bizony, ő lesz az, aki fölépíti az Örökkévaló Templomát! Dicsőségben ül trónján, és királyként uralkodik. Bizony, papként fog ülni trónján! A kettő között pedig békesség és harmónia uralkodik.« 14 Ezután a koronát tegyétek az Örökkévaló Templomának kincsei közé, és őrizzétek meg! Emlékeztessen mindenkit Heldajra, Tobíjjára, Jedajára és Jósijjá, Cefanjá fia vendégszeretetére. 15 Akik távol laknak, azok közül is eljönnek, és segítenek majd az Örökkévaló Templomát építeni. Amikor ezek megtörténnek, akkor majd felismeritek és megértitek, hogy engem az Örökkévaló, a Seregek Ura küldött hozzátok ezzel az üzenettel! Bizony így lesz ez, ha engedelmesen hallgattok az Örökkévalónak, Isteneteknek szavára!

Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|