1 Bár testvérem lennél, aki anyám keblén szopott! Akkor, ha az utcán rádtalálnék, megcsókolnálak, és senki sem vetne meg érte engem. 2 Magammal vinnélek, elvezetnélek anyám házába, aki nevelt engem, itatnálak fűszeres borral, gránátalmáim mustjával. 3 Balja a fejem alatt nyugszik, és jobbjával átölel engem. 4 Kérlek titeket, Jeruzsálem leányai! Fel ne költsétek, fel ne riasszátok kedvesemet, amíg csak maga nem akarja! 5 Ki az, aki feljön a pusztából gyönyörtől aléltan, kedvesére támaszkodva? Az almafa alatt keltettelek föl: itt szült téged anyád, itt hozott a világra édesanyád. 6 Tégy engem, mint pecsétgyűrűt a szívedre, mint pecsétnyomót a karodra, mert erős a szerelem, mint a halál, és könyörtelen a féltés, mint az alvilág, a szikrája izzó, tüzes szikra! 7 Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni; ha valaki a háza egész vagyonát adja a szerelemért, vajon lenézik-e érte? 8 Van nekünk egy kis húgunk, nincs még neki keble, mit is tegyünk kishúgunkkal, ha majd kezét kérik? 9 Legyen fal, s építsünk ezüst ormot föléje; legyen ajtó, s borítsuk be cédruslapokkal! 10 Fal vagyok, de melleim már tornyok, ezért lettem kívánatos a szemében. 11 Szőlője volt Salamonnak Baál-Hamónban, s rábízta azt a csőszökre; terméséért ezer ezüstöt bárki is megadhat. 12 Az én szőlőm itt egészen az enyém; te, Salamon, az ezret csak tartsd meg magadnak, s kétszázat adj annak, akik őrzik gyümölcsét! 13 Ki a kertekben laksz, s barátok lesik szavadat: hadd halljam hangodat! 14 Fuss, kedvesem! Tégy úgy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamos hegyeken!