1 Bárcsak úgy volnál nekem, mint testvérem, ki anyám emlőit szopta; az utcán előtalálnálak, megcsókolnálak, mégsem vetnének meg. 2 Vezetnélek, bevinnélek anyám házába, szülőanyám szobájába; itatnálak a fűszeres borral, gránátalmám mustjával. 3 Balja fejem alatt, jobbja ölel engem; 4 esküdjetek nekem Jeruzsálem leányai: miért ébresztenétek és miért keltenétek fel szerelmemet, amíg kedve tartja? 5 Ki száll itt fel a sivatagból kedvesére hajolva? Az almafa alatt ébresztettelek fel; ott vajúdott veled anyád, ott vajúdott, aki téged szült. 6 Tégy engem, mint a pecsétet a szívedre, mint a pecsétet a karodra: mert erős a szerelem, mint a halál, kemény a szenvedély, mint a sír; szikrái tűz-szikrák, isteni láng! 7 Hatalmas vizek nem képesek eloltani a szerelmet, és folyamok nem moshatják el: ha valaki háza egész vagyonát odaadná a szerelemért; megvetvén megvetnék őt. 8 Van nekünk egy kis húgocskánk, emlője sincs néki; mit csinálunk húgocskánkkal, amely nap megkérik? 9 Ha kőfal ő, építünk rá ezüstvárat; ha ajtó ő, teszünk reá cédrustáblát. 10 Én kőfal vagyok, emlőim meg olyanok, mint a tornyok; ezért lettem szemeiben olyan, mint aki békét ér el. 11 Szőlője volt Salamonnak Baál Hamonban; általadta a szőlőt a pásztoroknak, vigyen ki-ki gyümölcséért ezer ezüstöt. 12 Az én szőlőm, mely enyém, nekem előttem van; az ezer legyen a tiéd, Salamon, és kétszáz a gyümölcsét őrzőké. 13 Oh, ki a kertekben ülsz, társak figyelnek, hangodat engedd hallanom! 14 Fuss, kedvesem és légy hasonló a zergéhez, vagy a szarvasgidóhoz a balzsam hegyeken.