41 És történt, hogy amint Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. 42 Hangosan felkiáltott: »Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! 43 De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? 44 Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. 45 És boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.« 46 Mária erre így szólt: »Magasztalja lelkem az Urat, 47 és szívem ujjong megváltó Istenemben, 48 mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, 49 mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. 50 Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. 51 Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataikban kevélykedőket. 52 Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. 53 Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat. 54 Felkarolta szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmasságáról, 55 amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre«. 56 És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután visszatért házába. 57 Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. 58 Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és együtt örvendeztek vele. 59 Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. 60 De az anyja így szólt: »Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.« 61 Erre azt mondták: »De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.« 62 Megkérdezték tehát az apját, hogyan akarja őt nevezni. 63 Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: »János a neve.« Mindnyájan elcsodálkoztak. 64 Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta Istent. 65 Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s e dolgok híre elterjedt Júdea egész hegyvidékén. 66 Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: »Mi lesz ebből a gyermekből?« Mert az Úr keze volt vele.

67 Apja pedig, Zakariás, betelt Szentlélekkel és így jövendölt: 68 »Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét. 69 Az üdvösség jelét támasztotta nekünk, Dávidnak, az ő szolgájának házában, 70 amint megmondta szentjeinek ajkával, ősidőktől fogva prófétái által. 71 Megmentett minket ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket; 72 hogy irgalmasságot cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről, 73 az esküről, melyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy majd megadja nekünk, 74 hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki, 75 szentségben és igazságban színe előtt életünknek minden napján. 76 Téged pedig, gyermek, a Magasságbeli prófétájának fognak hívni: mert az Úr színe előtt fogsz járni, hogy előkészítsd az ő útját, 77 és népét az üdvösség ismeretére tanítsd, bűneik bocsánatára, 78 Istenünk mélységes irgalmából, amellyel meglátogatott minket a magasságban felkelő, 79 hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek, s hogy lépteinket a békesség útjára igazítsa«. 80 A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.