1 Jaj neked, vérnek városa, te egészen hazug; telve vagy fosztogatással, és nem távozik tőled a rablás. 2 Csattog az ostor, dübörög a robogó kerék, zihál a ló, száguld a szekér, közelednek a lovasok, 3 csillog a kard, villog a lándzsa, tömérdek a sebesült, rengeteg a halott. Nincs száma a holttesteknek, hulláikba botlanak. 4 Mert sokat paráználkodott a szép és bájos parázna nő, mert varázslást űzött. Nemzeteket ejtett rabul paráznaságával és nemzetségeket varázslásaival. 5 »Íme, én ellened fordulok – mondja a Seregek Ura –, ruhád szegélyét arcodig emelem, és megmutatom meztelenségedet a nemzeteknek, és gyalázatodat az országoknak. 6 Utálatosságot halmozok rád, gyalázattal illetlek, és pellengérre állítlak. 7 Olyan leszel, hogy mindenki, aki lát, visszatántorodik tőled és így szól: `Elpusztult Ninive! Ki sajnálja? Hol is találhatnék olyanokat, akik részvéttel vannak irántad?' 8 Vajon különb vagy-e te Nó-Ámonnál, mely a folyók mellett fekszik? – vizek veszik körül, védősánca a tenger, várfala a tenger vize. 9 Etiópia volt az erőssége és a végtelen Egyiptom; Afrika és Líbia lakói voltak segítségére. 10 És mégis számkivetésbe, fogságba hurcolták, kisdedeit minden utcasarkon a földhöz verdesték; nemesei fölött sorsot vetettek, és minden főemberét bilincsbe verték. 11 Te is megrészegülsz és megvetés tárgya leszel; te is oltalmat keresel majd az ellenség elől! 12 Minden erődítésed olyan, mint a korán érő fügével megrakott fügefa: ha megrázzák, az evőnek szájába hullanak. 13 Íme, hadi néped olyan benned, mint az asszonyok; országod kapui feltárulnak és kinyílnak ellenségeid előtt, tűz emészti meg záraidat. 14 Meríts bár magadnak vizet az ostrom idejére, erősítsd meg bár erődítéseidet, eredj bár a sárba, taposd és gyúrd, és készíts téglát: 15 ott emészt meg téged a tűz, kiirt a kard, felfal, mint a sáska. Gyűlj bár egybe, mint a sáska, légy bár oly nagyszámú, mint a szöcske, 16 legyen bár több a kereskedőd, mint az ég csillaga: a sáska levedli a bőrét és elrepül!

17 Őreid annyian vannak, mint a sáskák, és íródeákjaid mint a sáskaraj, melyek a hideg idején meghúzódnak a kerítésekben, de ha felkel a nap, elrepülnek, és nem tudni a helyüket sem, ahol voltak. 18 Pásztoraid, Asszúr királya, elszunnyadnak, főembereid szenderegnek, néped a hegyeken bujdosik, és nincs, aki összegyűjthetné őket. 19 Nincs orvosság a te romlásodra, gyógyíthatatlan a te sebed! Mindenki, aki hírt hall rólad, tapsol fölötted; hiszen kire nem hatott ki szüntelenül a te gonoszságod?«