Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Ugyanígy történt pedig Ikóniumban, hogy ők bementek a zsidók zsinagógájába, és úgy beszéltek, hogy mind zsidóknak mind helléneknek nagy sokasága lett hívővé; 2 azok a zsidók pedig, akik nem hittek, felindították és megharagították a pogányok lelkét a testvérek ellen. 3 Sok időt töltöttek el erre, bátran prédikálván az Úrban, aki bizonyságot tett kegyelmének beszéde mellett, és megadta, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által; 4 a város sokasága pedig megoszlott; és némelyek a zsidók mellett voltak, némelyek pedig az apostolok mellett. 5 Amint pedig a pogányok és zsidók az ő vezetőikkel együtt felzúdultak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket, 6 észrevévén elfutottak Likaónia városaiba, Lisztrába és Derbébe és környékére, 7 és ott hirdették az evangéliumot. 8 És Lisztrában ült egy lábaival tehetetlen ember, aki születésétől fogva sánta volt, és soha nem járt. 9 Ez hallotta Pált beszélni; aki ráfüggesztvén szemeit, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyuljon, 10 azt mondta nagy hangon: Állj lábaidra egyenesen! És felszökött és járt. 11 A sokaság pedig, mikor látta, amit Pál cselekedett, felkiáltott, likaóniai nyelven mondván: Az istenek szálltak le hozzánk emberi ábrázatban. 12 És Barnabást Jupiternek nevezték, Pált meg Merkúriusznak, mert ő volt a szóvivő. 13 A városuk előtt lévő Jupiter papja pedig bikákat és koszorúkat hozva a kapukhoz, a sokasággal áldozni akart. 14 De mikor ezt meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, megszaggatván köntösüket, a sokaság közé ugrottak, kiáltván 15 és mondván: Férfiak, mit csináltok? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, kik azt az evangéliumot hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavalóktól térjetek az élő Istenhez, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van; 16 aki az elmúlt nemzedékek alatt a pogányokat mind a maguk útján engedte járni; 17 jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jót cselekedett, mennyből nektek esőt adott és termő időket, és betöltötte eledellel és örömmel szíveteket.
18 És ezeket mondván nagy nehezen lecsillapították a sokaságot, hogy nekik ne áldozzék. 19 De jöttek Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot rábeszélvén és Pált megkövezvén kivonszolták a városból, azt gondolván, hogy meghalt. 20 De a tanítványoktól körülvéve felállt és bement a városba; és másnap elment Barnabással Derbébe. 21 És miután annak a városnak hirdették az evangéliumot, és sokakat tanítványokká tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába, 22 erősítvén a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon keresztül kell nekünk az Isten országába bemennünk. 23 Választván pedig nekik gyülekezetenként véneket, imádkozva és böjtölve az Úrnak ajánlották őket, akiben hívőkké lettek. 24 És Pizidián átmenvén, Pamfíliába mentek; 25 és miután Pergében hirdették az igét, lementek Attáliába; 26 és onnét elhajóztak Antiókhiába, ahonnét az Isten kegyelmébe ajánlották őket arra a munkára, melyet elvégeztek. 27 Megérkezvén pedig és összehíván a gyülekezetet, elmondták, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ővelük, és hogy a pogányoknak ajtót nyitott a hitre. 28 Nem kevés időt töltöttek pedig ott a tanítványokkal.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|