1. Én is, mikor ti hozzátok mentem, testvérek, nem azért mentem, hogy néktek, mint a szónoklat, avagy a bölcsészet mestere hirdessem az Isten bizonyságtételét. 2. Nem akartam tudni másról tinálatok, csakis a Jézus Krisztusról, még pedig a megfeszítettről. 3. Bizony nagy gyengeség, félelem s rettegés fogott el köztetek. 4. Beszédem és igehirdetésem nem az emberi bölcsesség okoskodásából, hanem a lélek és erő megmutatásából állott, 5. hogy a ti hitetek ne az emberi bölcsesség, hanem az isteni erő alapján nyugodjék. 6. Bölcsességet mi az érettek körében hirdetünk, de nem e világnak, sem e világ mulandóság alá vetett fejeinek bölcsességét, 7. hanem hirdetjük az Isten ama titokban elrejtett bölcsességét, amelyet az Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre 8. s amelyet senki sem ismert e világ fejei közül, mert, ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség urát. 9. Igen, hirdetjük, amint írva van: Amit szem nem látott, fül nem hallott, Ember szíve meg nem érzett, - Amit az Isten készített az őt szeretőknek. 10. Nekünk pedig kijelentett az ő lelke által, mert az isteni lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. 11. Hiszen melyik ember tudja, hogy mi lakik az emberben, hacsak nem a benne lakó szent lélek? Éppen úgy az Isten dolgát sem ismeri senki, hacsak nem az Isten lelke. 12. Mi pedig nem e világ lelkét, hanem azt a lelket vettük, amely az Istentől való, hogy megismerjük Istentől nyert kegyelmi ajándékunkat 13. s hirdessük is, de nem az emberi bölcsesség, hanem az isteni lélek tanította beszédben, lelki emberekkel, lelki dolgokat közölvén. 14. A nem lelki ember különben sem veszi be az Isten lelki dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert lelkileg kell az megítélni. 15. A lelki ember ellenben mindent megítél, de őt nem ítéli meg senkisem. 16. Hiszen ki fogta fel az Úr gondolatát, hogy oktathatná őt? Mi bennünk azonban a Krisztus gondolata van.