1 És mikor én hozzátok mentem, atyámfiai, nem azért mentem, hogy kiváló ékesszólással és bölcsességgel hirdessem nektek a bizonyságtételt az Isten mellett. 2 Mert nem végeztem valami egyebet tudni köztetek, csak Jézus Krisztust, éspedig azt, aki megfeszíttetett. 3 És én erőtlenséggel és félelemmel és nagy rettegéssel voltam irántatok; 4 és az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsesség rábeszélő szavaiból állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában; 5 hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején alapuljon. 6 De a tökéletesek között bölcsesség az, amit beszélünk; de nem e világnak bölcsessége, se nem fejedelmeié, kik eltöröltetnek; 7 hanem beszéljük Istennek titkos, elrejtett bölcsességét, melyet eleve elrendelt az Isten öröktől fogva a mi dicsőségünkre; 8 melyet senki e világ fejedelmei közül nem ismert; mert ha megismerték volna, a dicsőségnek Urát meg nem feszítették volna; 9 hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek eszébe nem jutottak, amiket az Isten készített azoknak, akik őt szeretik. 10 De nekünk az Isten kijelentette az ő Lelke által; mert a Lélek mindent kikutat, az Istennek mélységeit is, 11 mert ki tudhatja emberek közül azt, hogy mi van az emberben, ha csak nem az embernek a maga lelke, mely őbenne van? Azonképpen azt is, ami az Istenben van, nem tudhatja senki, csak az Isten lelke. 12 És mi nem a világ lelkét vettük, hanem azt a lelket, mely az Istentől van, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk. 13 Ezeket beszéljük is, nem oly szavakkal, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szentlélek tanít, lelkiekhez lelkieket kapcsolván. 14 De érzéki ember nem fogadja el azt, ami az Isten Lelkéé; mert bolondság neki, és nem tudja megérteni, mivelhogy lelki megítélés alá esik. 15 A lelki ember ellenben mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg. 16 Mert ki ismerte meg az Úr értelmét, hogy őt oktathatná? Bennünk pedig Krisztus értelme van.