Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
40. De a másik megdorgálta őt és ezt mondta: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! 41. Mi ugyan méltán, mert cselekedetünk méltó büntetését vesszük, ez azonban semmi rosszat nem cselekedett. 42. És kérte Jézust: Uram, emlékezzél meg rólam, mikor eljössz, a te királyságodba. 43. És így felelt neki Jézus: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban. 44. Mintegy hat óra volt, amikor sötétség borult az egész földre, egészen kilenc óráig. 45. És elhomályosodott a nap, és a templom kárpitja középen kettéhasadt. 46. Ekkor Jézus hangos szóval kiáltva ezt mondta: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet. E szavak után kiszenvedett. 47. Amikor pedig a százados látta, mi történt, dicsőítette az Istent, és ezt mondta: Bizony, ez az ember igaz volt. 48. És az egész sokaság, amely kíváncsiságból ment oda, mikor látta, mi történt, mellét verve tért haza. 49. Távolról ott álltak ismerősei mind és az asszonyok, akik Galileából követték öt, látták mindezeket. 50. Volt egy ember Arimátiából, a zsidók városából, József volt a neve, tanácstag, derék és igaz férfiú. 51. - Ő nem volt részes tanácsukban és cselekedetükben - maga is várta Isten országát; 52. ez a férfiú odament Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. 53. És levette, gyolcsba takarta, egy sziklába vájt sírboltban helyezte el, amelyben még senki sem feküdt. És a sír szájára nagy követ hengerített. 54. Az a nap ünnepre való előkészület napja volt, és a szombat már megkezdődött. 55. Az asszonyok meg, akik vele Galileából jöttek, és követői voltak, megnézték a sírboltot, és hogy miként helyezték oda az ő testét. 56. Majd visszatértek, és illatszereket és drága keneteket készítettek.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|