Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Vida Sándor |
2Korintusi levél | 9. fejezet
1. A szentek javára végzett diakóniai szolgálatról ugyan fölösleges írnom nektek, 2. mert tudom (ismerem) a készségeteket, amellyel dicsekszem a makedónoknak, hogy Akhája felkészült tavaly óta és buzgóságotok felindította a többieket. 3. A testvéreket pedig azért küldtem, nehogy a dicsekedésünk veletek ebben az ügyben hiábavaló legyen, hanem, amint mondtam, felkészültek legyetek, 4. nehogy valamiképpen, ha jönnek velem együtt a makedónok és készületlenül találnak benneteket, megszégyenüljünk mi, hogy ne is mondjuk, ti is, ebben az ügyben, 5. szükségesnek tartottuk tehát felszólítani a testvéreket, hogy menjenek el előre hozzátok, és készítsék el előre ezt a ti előre megígért adományotokat, hogy készen legyen, mint bő áldás és ne mint kényszeradomány, 6. ezt mondom pedig, aki szűk(ös)en vet, szűk(ös)en is arat, aki áldással vet, áldással is arat, 7. mindenki, amint előre elhatározta szívében, ne kelletlenül, vagy kény-szer(űség)ből, mert a vidám adakozót szereti az Isten. 8. Képes pedig az Isten arra, hogy minden kegyelmét kiárassza belétek, azért, hogy mindenben, mindenkor, minden (tekintetben) elégségetek legyen, bőven teljék minden jótettre, 9. amint meg van írva: osztogatott (szórt), ad(akoz)ott a szegényeknek, az igazságossága megmarad a (világ)korszakokra (aionokra). 10. aki pedig ellátja maggal a magvetőt és kenyeret juttat eledelül és megsokasítja a magvetésteket és megnöveli a ti igazságosságtok terméshozamát, 11. így mindenben gazdagok lesztek minden jószívűségre, amely általunk hálaadást vált ki (munkál) Isten iránt, 12. mert ennek az Úrért végzett szent munkának a diakóniai szolgálata nem csak betölti a szentek hiányait, hanem túl is haladja, sokak Isten iránti hálaadása által, 13. e diakóniai szolgálat próbatétele által dicsőítik az Istent azért az engedelmességért, amellyel ti vallást tesztek a Krisztus evangéliumáról és azért a bőkezűségért, amellyel közösséget vállaltatok velük és mindenkivel, 14. és akik éltetek való könyörgéssel vágyódnak utánatok Isten mindent felülmúló kegyelméért, amely rátok áradt.

Vida Sándor |
2Korintusi levél | 9. fejezet
15. Hála az Istennek az Ő kimondhatatlan (leírhatatlan, kifejezhetetlen) ajándékáért.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|