1 A Prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának szavai. 2 »Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság! 3 Mi haszna az embernek minden vesződségéből, amellyel bajlódik a nap alatt?« 4 Nemzedék elmúlik és nemzedék érkezik, a föld pedig mindig megmarad. 5 A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel. 6 Dél felé kerül, majd északra fordul, mindent bejárva körben kering a szél, és visszatér körforgásában. 7 A folyók mind a tengerbe ömlenek, s a tenger mégsem árad meg, a helyre, ahonnan a folyók elindulnak, visszatérnek, hogy újra folyjanak. 8 A dolgok megannyian fárasztanak, úgyhogy az ember szóval ki sem tudja mondani. A szem nem tud jóllakni látással, s a fül nem tud betelni hallással. 9 Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. Mi az, ami történt? Ugyanaz, mint ami ezután is történik, 10 és semmi sem új a nap alatt. Senki sem mondhatja: »Íme, ez új!« Mert megvolt az már azokban az időkben, amelyek előttünk elmúltak. 11 Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek. 12 Én, a Prédikátor, királya voltam Izraelnek Jeruzsálemben, 13 és feltettem magamban, hogy kikutatom és kifürkészem a bölcsesség útján mindazt, ami a nap alatt történik. Ezt a hálátlan elfoglaltságot adta Isten az emberek fiainak, hogy vesződjenek vele. 14 Láttam mindazt, ami a nap alatt végbemegy, és íme: mindez csak hiúság és szélkergetés. 15 Ami görbe, azt bajos egyenessé tenni, s a fonákságoknak nincsen számuk. 16 Így szóltam, és ezt mondtam magamban: »Íme, naggyá lettem, túltettem bölcsességben mindenkin, akik előttem voltak Jeruzsálemben, és szívem sok bölcsességet és tudományt sajátított el.« 17 Arra törekedtem, hogy megismerjem a bölcsességet és a tudást, az esztelenséget és a balgaságot, de meggyőződtem, hogy ez is csak vesződség és szélkergetés, 18 mert ahol sok a bölcsesség, ott sok a bosszúság, s aki a tudást gyarapítja, a szenvedést is növeli.