1 Dávid Prédikátor fiának, a jeruzsálembeli királynak beszédei. 2 Hiábavalóságok hiábavalósága, azt mondja a Prédikátor; hiábavalóságok hiábavalósága, minden hiábavalóság! 3 Mi haszna az embernek minden fáradságából, mellyel fáradozik a nap alatt? 4 Nemzedék megy és nemzedék jön; az ország pedig örökké áll. 5 És felkel a nap és leszáll a nap; azaz lohol az ő helyére, ahol fel kell neki kelni. 6 Megy délnek és kerül északnak; körbe-körbe megy a szél, és keringéséhez visszatér a szél. 7 Minden folyó a tengerbe megy, még sincsen a tenger tele; amely helyre a folyók mennek, oda ismét ugyanazok mennek. 8 Mindezek a dolgok úgy fáradoznak, hogy ember ki nem beszélheti; szem jól nem lakik látásával, fül be nem telik hallásával: 9 ami volt, az az, ami lesz, ami történt, az az, ami történik; és nincs semmi új a nap alatt. 10 Ha van valami, amiről azt mondják: Nézd ezt, ez új; rég megvolt, azokban a korokban, melyek előttünk voltak. 11 Nincsen emlékezet az előzőkről; és a következőkről, amelyek lesznek, azokról szintén nem lesz emlékezet azoknál, akik azután lesznek. 12 Én, Prédikátor, király voltam Izráelen Jeruzsálemben; 13 és szívemet bölcsészeti vizsgálódásra és kutatásra adtam mind afelett, ami az ég alatt történik. Gonosz foglalkozás ez, Isten adta az emberfiaknak, hogy gyötrődjenek vele. 14 Láttam mindazokat a dolgokat, melyeket a nap alatt művelnek; és íme mind hiábavalóság és szélkapkodás: 15 a görbe nem lehet egyenes; és a hiány nem számlálható. 16 Én így beszéltem szívemben, mondván: Én íme naggyá lettem, és nagyobb bölcsességet gyűjtöttem mindazoknál, akik előttem voltak Jeruzsálem felett; és szívem bőven látott bölcsességet és tudományt. 17 Tehát szívemet bölcsesség megismerésére adtam, azaz esztelenség és bolondság tudományára: tudom, hogy ez is szélkapkodás.