Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
Czeglédy Sándor |
2Korintusi levél | 8. fejezet
1. Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, amelyet Macedónia gyülekezeteivel közölt, 2. hogy a nyomorúság sok próbája között bőséges az ő örömük, és nagy szegénységük jószívűségüknek a gazdagságává növekedett. 3. Mert tanú vagyok rá, hogy erejükhöz képest, sőt azon felül is önként adakoztak, 4. és sok könyörgéssel kérték tőlünk azt a jótéteményt, hogy a szentek számára való szolgálatban résztvehessenek. 5. És nemcsak ezt tették, amint reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak és nekünk, az Isten akaratából, 6. úgyhogy biztattuk Titust, hogy amint elkezdte, végezze is be nálatok ezt a szeretetmunkát. 7. Azért, amint mindenben bővölködtök: hitben, beszédben, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk rátok áradt szeretetben, úgy ebben a szeretetmunkában is bővölködjetek. 8. Nem parancsképen mondom ezt, hanem hogy a mások buzgósága által a bennetek levő szeretet valódiságát is kipróbáljam. 9. Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy szegénnyé lett érettetek, jóllehet gazdag, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 10. Tanácsot is adok e dologban, mert ez hasznos nektek, akik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta. 11. Most hát a cselekvést is vigyétek véghez; hogy amint van az akarás készsége, úgy legyen a végrehajtás is ahhoz képest, amitek van. 12. Mert ha a készség megvan, az a szerint kedves, amije kinek-kinek van; nem a szerint, amije nincs. 13. Mert nem az a cél, hogy másoknak könnyebbségük legyen, ti pedig nyomorogjatok, hanem hogy az egyenlőség mértéke szerint a mostani időben a ti bőségetek pótolja ki azok szükségét, 14. hogy majd máskor amazoknak bősége is kipótolhassa a ti hiányaitokat, hogy így egyenlőség legyen; 15. amint meg van írva: Aki sokat szedett, nem volt többje, és aki keveset, nem volt kevesebbje. 16. Hála pedig az Istennek, aki érettetek ugyanazt a buzgóságot oltotta Titus szívébe. 17. Mert elfogadta ugyan a megbízást, de saját buzgóságából, önként ment hozzátok.

Czeglédy Sándor |
2Korintusi levél | 8. fejezet
18. Vele küldöttük pedig azt az atyánkfiát is, akinek az evangélium ügyében való jó híre minden gyülekezetben elterjedt, 19. sőt akit a gyülekezetek útitársunknak is választottak ebben a szeretetmunkában, amelyben az Úr dicsőségére és a mi készségünk megmutatására szolgálunk. 20. Attól pedig óvakodunk, hogy ennél a gazdag adománynál, amely a mi gondjainkra bízatott, bárki is megrágalmazhasson minket. 21. Mert gondunk van a tisztességre, nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is. 22. Sőt elküldtük vele együtt azt az atyánkfiát is, akinek buzgó voltát sok dologban sokszor kipróbáltuk és aki most még sokkal buzgóbb, mert nagyon bízik bennetek. 23. Akár Titusról van szó, ő az én társam és köztetek segítségem; akár ami atyánkfiairól: ők a gyülekezet küldöttei, Krisztus dicsősége. 24. Tanúsítsatok szeretetet irántuk és mutassátok meg nekik, hogy méltán dicsekedtünk veletek a gyülekezetek előtt.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
Héber-Magyar (IMIT/EMIH): Az IMIT féle fordítást a Chabad Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség hozzájárulásával tettük elérhetővé: zsido.com |
Egyszerű fordítás: Az idézeteket az alábbi Kiadó engedélyével a következő kiadványból vettük át: BIBLIA - Egyszerű fordításTM (EFOTM) Copyright © 2012 World Bible Translation Centre, a Bible League International egyik részlege. |
Új fordítás (MBT): Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált új fordítású Biblia szöveg felhasználása a Magyar Bibliatársulat engedélyével. |
Káldi Neovulgáta: A Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat által gondozott Káldi-Neovulgáta bibliafordítás szövegét, Tarjányi Béla ügyvezető elnök engedélyével tettük elérhetővé. |
Károli Gáspár (KSZE): A Károli Biblia újonnan revideált fordítását Örkényi Klára (KSZE-titkárság) engedélyével használtuk fel. |
Kecskeméthy István: A Kecskeméthy István általi fordítást a Koinónia Könyvkiadó engedélyével tettük elérhetővé. |
English Standard Version: The Holy Bible, English Standard Version Copyright © 2001 by Crossway Bibles, a division of Good News Publishers. |
Schlachter 1951: Bibeltext der Schlachter Copyright © 1951 Genfer Bibelge sellschaft Wiedergegeben mit freundlicher Genehmigung. Alle Rechte vorbehalten. |
|