Ha a négyzetet bepipálod, úgy a rendszer megőrzi a bejelentkezésed mindaddig, míg a kijelentkezésre nem kattintasz. Nincs hatással rá a böngésző bezárása, vagy a számítógép kikapcsolása, viszont csak azzal a böngészővel működik, amellyel ily módon bejelentkeztél.
A regisztrációval elfogadod, hogy az oldal hírleveleket küldjön a regisztráció alkalmával megadott email címedre. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz a profilodon belül, vagy a hírlevél alján levő "leiratkozás" gombra kattintva. A regisztrációval elfogadod, hogy küldhetünk számodra meghívást a BreakChain keresztény közösségi oldalra. A breakchain.com és az urszava.net oldal azonos tulajdonos kezében van.
1 Azután tizennégy esztendő múlva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is. 2 Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjük adtam az Evangéliumot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy hiába ne fussak, vagy hogy eddigi futásom ne váljék hiábavalóvá. 3 De még a velem lévő Titust sem kényszerítette senki a körülmetélkedésre, noha görög volt, 4 Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, akik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, mellyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek: 5 Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az Evangélium igazsága megmaradjon számotokra. 6 A tekintélyesekkel pedig nem törődöm, bármilyenek is voltak régen; Isten nem nézi az emberek személyét; mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek; 7 Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy énreám van bízva a körülmetéletlenek Evangéliuma, mint Péterre a körülmetélésé; 8 Mert aki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok között. 9 És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyújták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetéltek között prédikáljanak: 10 Csakhogy a szegényekről megemlékezzünk; amit is én igyekeztem megcselekedni. 11 Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene állottam, mivel panasz volt rá. 12 Mert mielőtt némelyek odajöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig odajöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól. 13 És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgyhogy Barnabást is elcsábították az ő tettetésükkel. 14 De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az Evangélium igazságához képest, azt mondtam Péternek mindnyájuk előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó szokás szerint éljenek? 15 Mi, természet szerint zsidók, és nem a pogányok közül való bűnösök,
16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem. 17 Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mi magunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus a bűn szolgája-é? Távol legyen. 18 Mert, ha amiket lerontottam, azokat ismét fölépítem, magamat teszem törvényszegővé. 19 Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek. 20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem. 21 Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van a megigazulás, akkor Krisztus hiába halt meg.
Magyar fordítások:
Károli Gáspár
Héber-Magyar (EMIH)
Egyszerű fordítás
Új fordítás (MBT)
Káldi Neovulgáta
Károli Gáspár (KSZE)
Csia Lajos Újszövetség
Vida Sándor Újszövetség
Békés-Dalos Újszövetség
P. Soós István Újszövetség
Külföldi fordítások:
King James
English Standard Version
Schlachter 1951
Cornilescu
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|